Elmondjuk, amit eddig tudunk a most engedélyezett kínai Sinopharm-vakcináról
![Sinopharm vakcina](https://cdn.origo.hu/2023/12/1ZKSq_kZXmp8u6J3tgr7qenF261a_jJtr_6QalpDxCw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4MjE0Y2RjODZlYzQ4YjFhMTI4YTJmNGI4MWJkZDQ2.webp)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az oltás jól halad. Már sikerült beoltani az egészségügyi dolgozókat, a hétvégére pedig az idősotthonok lakóinak és a szociális dolgozóknak az oltása is befejeződik.
A miniszterelnök kijelentette, hogy jövő héten a tervek szerint megkezdődik a regisztráltak beoltása is.
Az oltás továbbra is ingyenes lesz, és mindenki eldöntheti, hogy kíván-e élni a lehetőséggel. Akik regisztráltak, azokat értesíteni fogják, hogy mikor, hányra és hova kell menniük ahhoz, hogy megkapják a koronavírus elleni vakcinát. Hozzátette, hogy egyelőre sajnos nincs elég vakcina ahhoz, hogy mindenkit be tudjanak oltani, azonban a kormány folyamatosan dolgozik az újabb szállítmányok beszerzésén.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy ő is beoltja magát, amint sorra kerül, és a kínai vakcinát fogja választani. A miniszterelnök szerint Szerbia a követendő példa, ott már sikeresen oltanak a kínai vakcinával, és minden nap külön jelentést kér arról, hogy mi történik a szomszédos országban.
Az orosz és a kínai vakcinák nélkül március közepéig 880 ezer embert tudnának beoltani, ezekkel együtt viszont ennek a számnak a többszörösét is el lehet érni, ez pedig lehetővé tenné húsvét környékén a korlátozások részleges feloldását.
A Sinopharm által gyártott vakcinával már január elejéig beoltottak 4 millió embert Kínában, és a hatóságok szerint ha voltak is mellékhatások, azok nagyon enyhék voltak, és rendkívül kevés embernél jelentkeztek. A vakcinát már több országban is biztonságosnak ítélték, emellett hatásos is.
A klinikai vizsgálatok harmadik szakasza 79 százalékos hatékonyságot mutatott ki, az Egyesült Arab Emírségben már 86 százalékot mértek a kutatók.
Nemcsak Kínában oltanak sikeresen a Sinopharm vakcinájával, hanem Szerbiában is, ahova már megérkezett egymillió dózis. Azzal, hogy a nem uniós tag Szerbia az elsők között kezdte meg a kínai oltóanyag használatát, hatalmas előnyre tett szert, hiszen Európában csak az Egyesült Királyság előzi meg őket a 100 főre beadott oltások számában (4,6).
Alekszandar Vucsics szerb elnök szerint globális harc zajlik a vakcinákért, ebben a háborúban pedig a szegényebb országokat nyugat hátrahagyta, és a Titanic elsüllyedéséhez hasonlította a mostani helyzetet: "a gazdagok menekülnek a drága mentőcsónakjaikkal, a nyugat-balkáni országok pedig a süllyedő hajón maradnak" - mondta.
Szerbia nemrég kapta meg az első 10 ezer dózist a Pfizer vakcinájából, azonban Vucsics kijelentette, hogy ő a kínai vakcinával fogja beoltani magát.
A magyar hatóságok is ellenőrizték a Sinopharm-vakcinát, és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakemberei is elutaztak Pekingbe, hogy a helyszínen is megvizsgálhassák a gyártási körülményeket. Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy a magyar szakemberek a teljes gyártási folyamatot megtekinthették, és a teljes dokumentációt is ellenőrizték.
Lukács Ferenc, a Hatósági Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetője szerint a vakcina gyártása egy modern gyárban, biztonságos körülmények között zajlik. A szakértők a helyszínen semmi olyan problémát nem találtak, amely a készítmény minőségét negatív irányba befolyásolnák.
Pénteken az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) kiadta az engedélyt a Sinopharm termékére is. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig bejelentette, hogy két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól. Az oltóanyag szállítása négy szakaszban, négy hónap alatt valósul meg, a szerződést pénteken írták alá.
Ahogyan az Origo is beszámolt róla, a kínai állami kézben lévő Sinopharm gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinája inaktivált, azaz elölt koronavíruson alapuló, első generációs oltóanyag. Hasonló elven működik a szintén Kínában forgalmazott Sinovac és a CoronaVac, de a brit AstraZeneca és a Szputnyik V is.
Az inaktív vírusrészecskék, azon belül is a víruson lévő fehérjetüskék által készítik fel az emberi szervezetet a kórokozó elleni védekezésre.
Ez a technológia egyáltalán nem új, már több mint ötven éve alkalmazzák a tudósok, és az influenza, valamint a veszettség elleni védőoltások is ezen az elven működnek.
Mivel a Sinopharm vakcinája csak elölt vírust tartalmaz, ezért fertőzést sem képes okozni, így biztonságosan beadható olyan betegeknek is, akiknek egyébként nem lehetne a legyengült immunrendszerük miatt gyengített kórokozón alapuló oltásokat adni.