Hollik István: A magyar szakemberek véleményében bízzanak meg

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a magyar kormány vakcinabeszerzéséről, az uniós vezetők késéséről, az ellenzék véleményéről.
Vágólapra másolva!

Arra a hírre, hogy Angela Merkel német kancellár is tárgyalásokat kezdeményezett az orosz vakcina beszerzéséről, a szóvivő megjegyezte, a koronavírus-járvány egy éve van már köztünk, aminek csak a vakcina vet véget. Az EU-ban, így Magyarországon is a védőoltás nem kötelező, itthon még ingyenes is, sőt, majd választható is lesz. Persze ebben a pillanatban még erre nincs lehetőség, de amikor már rendelkezésre fog állni többféle vakcina, úgy a polgárok választhatnak belőlük.

A kormány mindenkit arra biztat, hogy a magyar szakemberek véleményében bízzanak meg, csak olyan védőoltást lehet majd beszerezni itthon, ami az igen szigorú eljárások után ajánlanak, hozzátette a politikus azt is, ez eddig is így volt, nem fog ez másként történni ezután sem. Véleménye szerint ezért is bosszantó, hogy az ellenzéki pártok kiszemeltek egy-két vakcinát, amikről kijelentették, hogy azok nem biztonságosak. Most nem erre van szükség, hanem sokkal inkább arra, hogy az oltással kapcsolatos közbizalmat erősítsék, hogy minélt többen regisztráljanak, oltassák be magukat.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!