Hollik István: Ilyet nem lehet csinálni, ez felelőtlenség

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványhelyzetről, az ellenzék hozzállásáról, de a Heti Tv ügye is említésre került.
Vágólapra másolva!

Az országos tisztifőorvos tegnapi nyilatkozata alapján már a koronavírus-járvány harmadik hullámához ért az ország, erre reagálva a politikus elmondta, most az ország versenyt fut az idővel. Két folyamat indult meg, ezek egyike az oltás, hiszen egyre több ember van beoltva, mellette szerencsére egyre több vakcina is érkezik. Ugyanakkor az is látható, hogy a járvány harmadik hulláma már elérte az országot is, igaz egyelőre még nem olyan intenzitással, mint a szomszédos államokban, köztük Szlovákiában, ahol olyan erősen tört rájuk a harmadik hullám, hogy az már az ottani egészségügy működését veszélyezteti.

A szlovákok megsegítésére többen is összefogtak, így a szomszéd országok is. tehát Magyarország most tényleg az idővel fut versenyt, hiszen a legújabb nemzeti konzultáció is már az újraindításról szól, itt van az oltás is már, ezért gondolta mindenki, hogy közel van az ország az alagút végéhez, erre jött most a harmadik hullám. Emiatt is arra kér minden embert a kormány – emelte ki Hollik István, hogy mindenki tartson ki, bármennyire nehéz is, a szabályok betartása mellett, mert ha nem sikerül most ebből jól kijönni, akkor sokkal nehezebb helyzetbe kerülhet Magyarország, arról nem beszélve, hogy akkor sokkal távolabb kerül az újraindítás lehetősége is.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!