“Minden magyar embernek érdeke, hogy minél hamarabb megszabaduljon az ország a vírustól “

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz kommunikációs igazgaója a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a legújabb nemzeti konzultációról, a vakcinákról, az ellenzék hozzáállásáról.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök az Iparkamara évnyitóján beszélt, aki ismertette a járvány elleni védekezés eddigi tapasztalatait, eredményeit, a gazdaság, a munkahelyek védelméről. Mindezek mellett a kormányfő beszélt arról is, hogy a védekezés után jön a támadás, aminek eredményeként a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország legyen a járvány utáni gazdasági időszak nyertese. A cél az, hogy Magyarország a járványt követően legalább arra a növekedései pályára térjen vissza, mint amilyenen annak előtte volt.

Ennek eléréséhez a gazdaságnak ki kell lőni, a cégeknek jól kell teljesítenie, ehhez kell minden kormányzati segítséget megadni, erről szól az újraindítási akcióterv. Ennek hat plusz egy eleme van, amiből hatot már megismerhetett mindenki, a most bejelentett új az a gyorskölcsön, amit a kis- és középvállalkozások újraindítását segíti elő. Hollik István kiemelte, ez egy kamatmentes kölcsön, ráadásul ezt az első három évben törleszteni sem kell. Ez leginkább azoknak a vállalkozásoknak nyújt támogatást, amelyeket leginkább érintett a járvány, elsősorban a vendéglátósokra, rendezvényszervezőkre kell gondolni. Minderre azért volt szükség, hogy a korlátozások végétől ezek a vállalkozások minél gyorsabban meg tudjanak nyitni.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!