Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata

Székesfehérvár
Az osszárium befedett lejárata a romkertben
Vágólapra másolva!
Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az egykori koronázó bazilika helyén lévő Nemzeti emlékhelyen, ahol megnyitották az osszáriumot (csontkamra) és felszínre hozták az első, csontokat tartalmazó fémládákat.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy 1848 decemberében indult meg az egykori bazilika feltárása, ami mindig a kor színvonalán történt. Ugyanakkor az archeogenetika létrejötte lehetőséget teremtett arra, hogy most már nagy pontossággal vizsgálhassák meg a királyi maradványokat, és olyan összefüggéseket derítsenek fel, amelyekre addig nem volt lehetőség - tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy az Árpád-ház férfivonala jellegzetességeinek meghatározása a Mátyás templomban őrzött, Székesfehérvárról odaszállított, feltételezett királyi maradványok vizsgálatával indult el.

Az Árpád-házi genom meghatározása után lehetőség nyílt a kutatások kiterjesztésére a székesfehérvári osszáriumra is, ahol további Árpád-házi királyok csontjai nyugszanak azonosítatlan módon.

Mivel a legkorszerűbb genetikai módszertan rendelkezésre áll, lehetséges lesz meghatározni a Fehérváron nyugvó többi magyar király csontvázát is.

Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy mindvégig hitt benne, hogy amit

Köszönetet mondott a vizsgálatokat is végző Magyarságkutató Intézet munkatársainak, hogy felkarolták ezt a nemzeterősítő gondolatot, és reményét fejezte ki, hogy a képességeikkel, a rendelkezésükre álló tudományos módszerekkel ugyanúgy eredményesen zárják a kutatásokat, mint korábban a Hunyadiak esetében tették.

Az osszárium befedett lejárata a romkertben Székesfehérváron Forrás: Wikimedia Commons/Globetrotter19

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök arról beszélt, hogy a múlt feltárása és alapos megismerése fontos feladat, mert

Jelezte, hogy az egyház készségesen állt a kutatás mellé a teljes igazság megismerése érdekében a magyarság egyik legszentebb helyén is, amely az idők során híres zarándokhely lett, és ahol megszületett a "Mária országa" eszmény a Szent István-i felajánlás nyomán.

Spányi Antal rámutatott, alázattal és tisztelettel nyitották fel az osszáriumot, hogy a magyarság közelebb kerülhessen szentjeihez és történelmi nagyjaihoz, de várják vissza az ereklyéket a tudományos kutatás végeztével.

Cser-Palkovics András polgármester az osszárium megnyitását történelmi pillanatnak nevezte a nemzet történelmi bölcsőjében, a magyar államiság keletkezésének helyén, ahol a legfontosabb döntések és a legfontosabb szertartások, a koronázások és temetkezések zajlottak, s közvetve ennek köszönhető a magyar nyelv megmaradása, a magyar kultúra megléte, illetve a magyar szentek jelentős része is.
Mint mondta, sajnálatos, hogy nem lehet bejárni ezt a szent építményt, ahogy más nemzetek hasonló helyeit a világban és Európában, de ez nem ment fel senkit a felelősség alól, hogy igenis lelkiekben és fizikailag is építeni kell ennek a helynek a jelentőségét.

A városvezető felidézte, hogy

2013-ban elindult az Árpád-ház program, amelynek azóta több eleme is elkezdett megvalósulni Székesfehérváron, s ennek egy újabb lépcsőfoka az itt őrzött királyi csontok tudományos vizsgálata.

A Kásler Miklós vezette kutatócsoport 2013-ban kezdte meg a vizsgálatokat, majd sikeresen meghatározta az Árpád-ház genetikai markerét III. Béla és Anna királyné, illetve II. (Vak) Béla csontjainak azonosítása után.

Az azonosításokhoz szükséges DNS-profilok száma nemrég bővült a Hunyadiak genomjával Corvin János és Kristóf mintáinak köszönhetően, akiknek földi maradványai egy horvátországi pálos kolostorban nyugszanak.

A Magyarságkutató Intézet az archeogenetikai kutatás során több mint 600 koponyát és majdnem ugyanennyi vázmaradványt vizsgál, amelyek összesen több mint 900 egyén maradványait jelenthetik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!