Fekete-Győr András néhány nappal ezelőtt radikális kijelentést tett, és Gyurcsány Ferenchez hasonlóan fenyegetőzésbe kezdett. Mint ismert, egy Facebook-videóban úgy fogalmazott, hogy „azokat a propagandistákat, és itt most propagandistákról beszélek, aki ott van a TV2-nél, aki ott van az Origóban, akik szándékosan rossz hírét keltik másoknak, szándékosan hamis és valótlan tényt állítanak, akkor én őket időre eltiltanám a foglalkozásuktól, én eltiltanám a hivatásuk gyakorlásától. Mert újságírónak lenni, médiaszolgáltatónál dolgozni, az egy közfeladat, az egy köztájékoztatási feladat."
A momentumos Fekete-Győr kijelentései ellen többek között a Magyar Nemzeti Médiaszövetség is tiltakozott, Rákay Philip pedig mindemellett azt is megkérdezte, hogy "hol van ilyenkor a TASZ, hol van ilyenkor a Magyar Helsinki Bizottság / Hungarian Helsinki Committee, hol van a 444? Vajon a Telex.hu újságírói már szervezik a szimpátiatüntetést? Vajon már készül az aggódó hangvételű jelentés az Európai Parlamentben?" A kommunikációs szakember nem véletlenül tette fel ezeket a kérdéseket, ugyanis a baloldal és a Soros-szervezetek azóta is mélyen hallgatnak.
A Riporter is megpróbált utánajárni, vajon mit gondolnak erről a vállalhatatlan kijelentésről a folyamatosan a sajtószabadságért aggódó baloldali politikusok és a Soros-szervezetek, de nem járt igazán sikerrel. Bohár Dániel kérdésére Fekete-Győr párttársa,
Donáth Anna azt mondta, hogy szeretné, ha pontosan idéznék, mert ilyen formában nem hangzott el a kijelentés
és szerinte Fekete-Győr nem akar senkivel sem leszámolni.
Ezután a riporterre tette a telefont, mert egy megbeszélésre sietett.
Hargitai Miklós baloldali újságíró, a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) elnöke
nem akarta kommentálni az esetet, arra hivatkozva, hogy nem követi Facebookon a Momentum politikusát és nem találkozott ezzel a hírrel.
A Soros Györgyhöz köthető szervezetek, mint a TASZ és az Amnesty International sem adott ki tiltakozó közleményt, Bohár kérdésére írásos kérdéseket kértek a témából, majd esetlegesen arra válaszolnak.