Hollik István: Ha átoltottság van, akkor biztonság van

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványhelyzetről, a vágyakról, a tervekről, a regisztráció fontosságáról.
Vágólapra másolva!

A politikus a koronavírus-járványról, a korlátozásokról elmondta, mindannyian szigorításban élünk, de már mindenki a nyitásról álmodik. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a járványügyi szakemberek véleményét, arról nem is beszélve, hogy lehet látni a járványügyi adatokat itthon és Európában egyaránt. Sőt, azt is lehet látni, vannak országok, amelyek most kezdenek újra szigorítani.

A Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, ha a magyar pedagógusok be vannak oltva, akiket a képviselő is arra kért, regisztráljanak, ha ezt megteszik, akkor az oltási listán előre kerülnek, ha ez megtörténik, akkor április közepén az iskolák megnyílhatnak. Ez segítséget jelenthet a szülők számára is, akik a karantén időszakában komoly terheket cipeltek, de azt sem lehet elfeledni, hogy már a gyerekek is igénylik egymás társaságát, az érettségire készülőknek meg különösen fontos lehet, hogy legalább egy hónapra össze tudnak jönni.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!