"Magyarország közelít a másfél millió beadott vakcinához, ezzel átoltottságban, lakosságarányosan továbbra is a második az Európai Unióban" - hívta fel a figyelmet közösségi oldalára feltöltött videójában Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Egyúttal rámutatott arra, hogy a már beadott vakcinák harmada, azaz csaknem félmillió keletről érkezett. Magyarán, félmillió ember van már azért biztonságban a koronavírussal szemben, mert ezeket az oltásokat kapta meg.
Ha a baloldalon múlt volna, még mindig várnának az oltásokra, hiszen a baloldal egyértelműen nemet mondott a keletről érkező vakcinákra. Sőt még petíciót is indítottak, amivel be akarták tiltani a kínai vakcinákat.
-tette hozzá.
"Nincs ezen mit szépíteni: az oltásellenes baloldal félmillió ember életét kockáztatta volna csak azért, hogy lassítsa az oltási folyamatot, ezzel ártson a kormánynak, és politikai tőkét kovácsoljon magának. Nekik még az emberi élet sem számít. Szégyelljék magukat!" - fogalmazott.