Egy ilyen nagynevű egyetem, ha idejön, az jó

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járvány elleni védekezésről, a Fudan egyetemről.
Vágólapra másolva!

A politikus a kormányfői bejelentés kapcsán elmondta, a saját óvodás és iskolás gyereke hétfőtől újra közösségbe fog járni, hozzátéve el kellett kezdenie az országnak a nyitást, az élet újraindítását, minderre azért van lehetőség, mert van elegendő vakcina az országban, egyre többen vannak beoltva,akik így válnak védetté. Az iskolák kapcsán emlékezetett a WHO szakvéleményére, mely szerint pont ezeket az intézményeket kell utoljára bezárni majd elsőként megnyitni. Ám amagyar kormány pont a fokozatosság szem előtt tartásával döntött úgy, hogy egyelőre az óvodások és az alsó tagozatosok azok,akik jövő hétfőtől újra a többiekkel lehetnek együtt. Mindezek mellett a szülőknek amennyiben nem akarják közösségbe küldeni a gyereküket, azok ezt megtehetik,ők maguk is igazolhatják a távollétet.

A kormány reményei szerint legkésőbb egy hónapon belül már nem a vakcina adja a szűk keresztmetszetet, azaz nem volt elegendő mennyiség, de most a vakcinák mennyisége utoléri a regisztráltak számát, azaz innentől kezdve az lesz a kérdés, hogy mennyien regisztráltak. A kormány éppen ezért is indított el egy kampányt annak érdekében, hogy minél többen regisztráljanak, mert bár naponta ötven-, százezerrel növekszik a regisztráltak száma, de még mindig csak 4.2 milliónál tartunk, a megfelelő átoltottsághoz ennél jóval több kell. Van példa a megfelelő átoltottságra, itt van Izrael, ahol ezt elérték és az eredmények szerencsére látszanak is.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!