A járvány kapcsán a politikus elmondta, a határzár többek között azért is működik, hogy ne kelljen az újabb és újabb mutánsok megjelenésétől tartani. A határzár alól csak a különleges és igen szigorúszabályok betartásával lehet mentességet kapni. Hollik István megerősítette a kormányzati döntést, mely szerint az ország lesz az első, amelyik nyit, így a magyarok, ha szeretnének, akkor mehetnek külföldre,persze csak akkor, ha be vannak oltva, ha védettek.
A magyar külügyminiszter a kormány felkérése alapján, most több országgal is kétoldalú megállapodásokat köt, ennek köszönhetően nem lesz akadálya a nyaralásoknak. Azoknak az országoknak, amelyekkel megállapodik Magyarország, is nagyon fontos, hogy náluk beinduljon az idegenforgalom, ezért is támogatják a magyar védettségi igazolás elfogadását.