Az ország legyőzte a harmadik hullámot, ez az oltásnak köszönhető

Vágólapra másolva!
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a lakástörvényről, az oltási programról, a költségvetésről.
Vágólapra másolva!

A lakástörvény módosítása kapcsán a politikus elmondta, a benyújtott törvényjavaslat alapvető célja az volt,hogy aki önkormányzati bérlakásban lakik, az tulajdonhoz juthasson, azaz megvásárolhassa azt a lakást, amiben él. Hozzátette, aki egy ilyen bérlakásban él,ott van némi bizonytalanság, még akkor is, ha éppen határozatlan idejű szerződéssel bérli a lakást, tulajdonosként pedig sokkal nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

Ugyanakkor az is tény, nagyon sok önkormányzati szempont merült fel a javaslattal kapcsolatban, több településvezető is felhívta a figyelmet arra, hogy a vagyongazdálkodásuk egyik fontos eleme a lakásvagyon is, ha pedig egy törvény kötelezi őket a lakások privatizációjára, akkor nem tudnak valós vagyongazdálkodást folytatni. Erre reagálva született meg a mostani javaslat, ami egyébként az eredeti szándék is volt, hogy csak a világörökségi részen legyen ilyen privatizáció, ami a Várat jelenti. Itt egészen speciális esetek is vannak, hiszen léteznek olyan családok, akiknek a szocializmusban elvették a a lakását,amit utána bérlőként használt.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!