Két magyar férfi 2017 szeptembere és 2018 februárja között az ausztriai Salzburgban
legalább 4 magyar nőt kényszerítettek prostitúcióra.
Kiutaztatták őket, ott megmondták nekik, hogy mit hogy kell csinálniuk, a pénzt pedig - több millió forintot - amit a kuncsaftoktól kaptak, teljes egészében elvették tőlük.
A lányoknak azt hazudták, hogy szerelmesek beléjük, és ezt csak azért kell csinálniuk, hogy később jól élhessenek.
Aki már nem akart velük maradni, megverték. Volt, hogy be is zártak őket a lakásba, amit béreltek.
Mindkét férfit kedden fogták el, egyiküket Kisújszálláson, társát Szigetszentmiklóson, egy motelben. Akár 15 évre is börtönbe kerülhetnek.