Táncművészek a Biodómban, avagy mozdulat és lendület, tűz és víz Darab Dénes fotóművészetében

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” – idézte Darab Dénes balett- és fotóművész Weöres Sándort. Művészi hitvallásáról, mestereiről és legújabb projektjeiről beszélgettünk.

A fotókat elnézve nemcsak a szépséget látom megjelenítve, hanem mögötte az emberi sorsot is. A balett egy hivatás. Évek küzdelmei, lelki-testi gyötrelmei állnak a glamour mögött, ide is bepillantást nyerhet a néző. Hogyan kezdődött a tánccal való elköteleződése?

Tíz éves koromban kezdődött, habár akkor fogalmam sem volt róla, hogy mi is az a balett, mint formavilág, de egy biztos, nagyon szerettem táncolni és mozogni. Nyughatatlan voltam.

Legyen az első bekezdés a háláé: mely mesterek nevére, személyére, hatására emlékszik szívesen?

Fodor Gyula, Gaál Jenő, Brieber János, Macher Szilárd, Dózsa Imre, Solymosi Tamás és Zoltán, valamint Seregi László. Továbbá külföldi mesterek és alkotók akikkel együtt dolgozhattam: Edward Clug, Robert Hill, Krzysztof Novogrodzki, Yan Chen, Olivia Ancona, Yvan Dubreuil, Johan Inger és Alexander Ekman.

Mikor érezte egy sikeres pálya, turnék és tapsvihar közepette azt, hogy a belül megjelenő művészi mondanivalónak új megjelenési formát keres?

Az első alkalomra tisztán emlékszem, mert egy "belső hívás" volt, valamiféle mágikus erő és ösztön az ébredése 2013-ban Mariborban. Az utcán sétáltam, arra is emlékszem, melyik utcában, milyen napszakban. 

Nagyon erős érzés volt. Nem tudom másképpen megfogalmazni, mint egy rendkívül erős, mélyről jövő hívást, aminek nem tudtam ellenállni.

 Véleményem szerint, olyan erők dolgoznak ezeken a szinteken, amire csak vallási vagy spirituális helyeken lehet megtalálni a választ. A második ilyen pont, nevezhetjük akár az ősrobbanásnak is, a megállíthatatlan szikra, az az Eiffel Műhelyházban történt, 2015 szeptemberében. Innen már tényleg nem volt visszaút, teljesen a hatalmába kerített.

Fotó: Denis Piece - Darab Dénes

Ábrándozik-e egy fotós? Jellemzi-e a munkáját az az alkotói állapot, amikor fényképezőgép nélkül csak ül a természetben vagy egy fotelben és elképzel egy sorozatot, mielőtt a megvalósításhoz kezd, vagy inkább improvizatív típus?

Mind a kettő igaz az alkotási folyamatokra, bár én ezt sokkal inkább ébren álmodónak élem meg. Este az ágyban, flow-állapotban, szellemi síkon folytonos egyfajta áramlás, és ezt a tudatállapotot a gondolatok elrendezésére használom fel. Az ébren álmodás intenzívebb tudatállapot, olyankor a szívem is gyorsabban ver. 

Olyan ez, mint a tűz és a víz, csak ebben az esetben nem kioltja, hanem segíti egymást. 

Az improvizáció szintén elengedhetetlen része az alkotási folyamatnak. Ezt a fotós utamon tanultam meg. Mindig teret kell hagyni az új, intuitív dolgoknak. Itt jön képbe nálam a zene és a flow-élmény a konkrét alkotási folyamatban.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Nem szerencsés az általánosítás, de mégis, meg kell kérdeznem: hogyan látja, milyen állapotban van az ízlésünk ma? Tartjuk-e a tartalom és a forma között az összhangot?

Én arra fókuszálok, hogy a saját ízlésem milyen irányba mutat, a saját művészi kifejezőeszközömön keresztül mindig a legmagasabb színvonalra törekszem és megpróbálom megtartani abban a saját stílusban az összhangot.Cél a minőség és az elegancia, dinamikával fűszerezve, illetve hogy éljen, “működjön” a kép, és a nézőt szíven szúrja, amikor először meglátja.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Hogyan éli meg a látogatóközönségét? Vannak még szenzoraink felvenni és megfogalmazni egy fotó mondanivalóját egy ilyen mai, digitális képekkel elárasztott világban?

Két részre osztanám, mert más a befogadó közeg és más a közvetítői sík. Egyrészt a digitális világban, a fotómegosztó közösségi oldalakat pörgetve a jó képeknél mindig megáll az ember. Ösztönösen. De az én célközönségem nem a fogyasztói társadalom. A másik pedig a kiállítási, árverési szcéna. Az én munkásságomra sokkal inkább az a jellemző, hogy azok a falra kerülnek. A balett az egy zárt világ, a maga saját cél- és törzsközönségével.

 

Ne felejtsük el, hogy a balett- és táncművészet egy külön művészeti ág és az én portfólióm ennél jóval sokoldalúbb. 

Nem szeretek leragadni dolgokon, de mind a mai napig, amiben az egyik legjobb vagyok, az a balett fotózása. Természetesen a magam fúziós módján keverve, hol absztrakt, hol letisztult, hol pedig teljesen új koncepciót építve. A dinamika nem hiányozhat a dologból, legyen szó akár egy állóképről is, a tűz mindig ott kell, hogy lobogjon. Az hajt bennünket.

Nem mindegy, hol tudnak hatni a képek. Mesélne a képek és a közeg közötti kapcsolatról? Mi alapján választja meg egy-egy kiállítás helyszínét?

A legutolsó kiállításom helyszínének kiválasztása kifejezetten fontos volt számomra, mert egy évvel ezelőtt költöztünk Biatorbágyra a családommal és fontosnak tartottam, hogy bemutatkozzak az ott élő embereknek. Rendkívül kedvesek és befogadók.

A kiállítás fő célja a fiatalok, a gyerekek és a szülők figyelmének felhívása a tánc és a fotóművészet szépségeire. Jelenleg egy olyan kiállításon dolgozunk a menedzseremmel, ami egy teljes életmű-kiállítást fogalmaz meg és mutat be. A végleges helyszínek még tárgyalás alatt állnak, mindenesetre olyan térről van szó, amelynek mérete és befogadóképessége elég nagy ahhoz, hogy egy ilyen volumenű tárlatot elbírjon. 

Egy másik projektben szó van a Táncművészeti Egyetemnek készült anyagom bemutatásáról is, ez egy új kezdeményezés, és van közöttük olyan alkotás, ami még sehol sem volt bemutatva, semmilyen platformon.

 Bizonyos galériák részéről, illetve bizonyos versenyeken ez kifejezett elvárás, számunkra is fontos, hiszen szponzorokat is keresünk. Fontos, hogy a következő kiállítás interaktív legyen, hiszen fotós karrierem során rendkívül sok díszletelemet és saját kosztüm designt terveztem. Egy példa: a Táncművészeti Egyetemen készült projektünk egyik ruhája a tizedik ruhatervem volt, és a sakktáblás kockaelem is már sokadik saját kézzel készített alkotásunk a feleségemmel.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Érez-e különbséget, hogyan néz ki egy ihletett munka és hogyan, amikor csak nem lebecsülendő módon, rutinból és tudásból készül el egy fotósorozat?

Véleményem szerint a rutint játékra, játékosságra kell, hogy használjuk az alkotási folyamat során, a tudásra pedig reflektálnunk kell tudni és abból tanulva, tudatosan felhasználni azt, amiben jók vagyunk.

Fotó: Denes Darab/Denis Piece

Meséljen, kérem, ha teheti a válogatás módjáról. Kész a sorozat és ott áll Ön előtt egy halom, majdnem egyforma felvétel. Milyen szempontok alapján dönt

Az, hogy mi az, ami működik. Mindig azzal megyünk tovább. Már a válogatás alatt eldől, hogy melyek azok a képek, amelyek mindenképp a végleges anyag részét fogják képezni. Vannak olyan elemek, amelyeknél nem kérdés, hogy szerepelni fognak-e vagy sem, és természetesen van olyan fotó is, amelyben csak később fedezem fel, hogy mekkora értéket képvisel. Az dönt, hogy melyik az a kép, amelyik "működik", tehát ránéz az ember és tudja, hogy jó-e vagy sem. Ezt az ember rögtön tudja, érzi, érzékeli.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Szükséges-e a megfelelő vonzalom a fotós és a modellje között?

Hogyne, ez nem vitás, csak nem feltétlenül „kémiának”, sokkal inkább energiának nevezném. Aki egy balerináról nem tud szép képet készíteni, az vagy amatőr vagy nem fotós, hiszen a világ legegyszerűbb dolga egy gyönyörű balerinát valamilyen szép helyszínen vagy stúdióban lefényképezni. Itt nem nagyon lehet mellélőni. Számomra viszont nem az a fő kérdés, hogy szép képeket szeretnék-e készíteni, hanem olyan képet szeretnék, amely szíven üt és száz év múlva is megállja a helyét.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Goethe szerint van a ritmusban valami varázslat: már-már elhiteti velünk, hogy miénk a magasztos. Létezik-e katarzis a fotóművészetben, és ha igen, hogyan, mikor, milyen módon élte meg Ön ezt?

A ritmus szerepe az életünkben, már az édesanyánk méhében jelen van, ahogy az ő életében is jelen volt. A táncnak az alapja a légzés és a muzikalitás, tehát a ritmus. 

Nem véletlenül hívja minden népcsoport és kultúra anyatermészetnek vagy szülőföldnek a hazáját, a bolygót. 

Bármilyen formába öntsük is ezt, az egyik legalapvetőbb ősi elemi ösztönünk a ritmus. A katarzis pedig általában véve valamilyen rítus végkifejlete. A fotográfia és a táncművészet egyik közös fő eleme a flow-élmény. Ez az egyik legszebb állapot, amelyben átélhető egyfajta katartikus élmény, és ehhez, legalábbis számomra, elengedhetetlen a zene jelenléte. Nem véletlenül, mindig zenére dolgozom, amikor alkotok.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Milyen kapcsolatban áll a színekkel? Látni-e összefüggést az adott évszak, esetleg a saját hangulata, illetve a képek színezése, annak intenzitása között?

Jelenleg, ami a lelkivilágomat dominálja az a zöld és az arany szín. Természetesen minden művészi korszaknak megvannak a dominánsabb színei. A kreatív koncepció megalkotásánál azt már tudom, hogy hogyan használok bizonyos színeket. Volt egy nagyon erős kék korszakom, valamint vörös színnel is dolgoztam már korábban. De zölddel még nem, most ez a szín hívogatott nagyon. Emlékszem, mint minden alkotási folyamat részeként, most is volt kétségem, hogy biztosan működni fog-e ez a szín? De ezeken túl kell mindig lépni és hallgatni a megérzéseinkre, ösztöneinkre, intuíciónkra. Tudatosan követem a kínai asztrológiát és most a fa sárkány évében járunk, amelynek két fő színe a zöld és az arany.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Absztrakt képeknél mozgásról, lendületről, vagy kontrasztról beszélünk, vajon volt-e már élménye az illatokkal? Létrehoz-e Önben leképezendő élményt egy-egy különleges parfüm?

Húha, igen... A parfümök világa mindig is vonzott és egész életemben az ízlelésben is szerepet játszott. Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy bármit is csináljak az életben még, az biztos, hogy valamelyik érzékszervünkhöz lesz kötve. Kérdésére reflektálva, bennem inkább az fogalmazódott meg, hogy én milyen parfümöt készítenék, nagyon szeretek ízlelni a szaglásommal.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Látni-e a munkája íve során különböző alkotói fázisokat?

Abszolút. Az első korszakom a fekete-fehér korszak, amely 2015 szeptembere és 2016 ősze közötti időszakot öleli fel. Ezt követi az első színes korszakom, amely a második New York-i sorozattal kezdődik 2018-tól 2019-ig. A második színes konceptuális korszakom 2021-2022 között volt, mely a divatfotókba ment át. 

Ezt követte egy rövid kísérletezés a mesterséges intelligenciával készített képekkel, mely formát és technológiát is arra használtam fel, hogy feltérképezzem a tudatalattimat,

 később pedig visszatértem a gyökerekhez, a táncfotográfiához, amit rendkívüli módon élvezek és szeretek. Érdekel a mozgókép és egy művész rövidfilm rendezése is. Emiatt is szeretném a portfólióm egy részének a tulajdonjogát eladni, hogy egy művész rövidfilmet készíthessek és Cannes-ba nevezzem. Itt fontos kiemelnem, hogy amikor ma megbíznak egy fotós munkával, akkor már nemcsak arról van szó, hogy megbízást adnak egy művészi végtermékre, hanem egyúttal befektetést is hajtanak végre.

 

Szabó Lőrinc írja: "Ha merengő éjeken/lelkem most önmagába néz,/gyakran kigyúl belső szemem,/mely a magány áldása,/ és megint veletek lobogok,/táncoló tűzliliomok." Fejleszthető-e a belső látás, mi mindent kell látni, feldolgozni, strukturálni, mielőtt alkotásnak nevezhető egy fotó?

 Szerintem a belső látást az emberi élettapasztalat fejleszti a legjobban. Ez az idézet elég erős, mert minden benne van, amivel egy művésznek szembe kell néznie az érése folyamán. Amikor elkezdi felismerni a benne rejlő erőt, majd elsajátítani annak a használatát tudatos művészi alkotás közben, annál nagyobb és szebb tudatállapot nincsen. És igen, fejleszthető, de egy idő után magától fejlődik tovább és mi csak a megfigyelői lehetünk. 

Mert a csoda bennünk van, mindnyájunkban ott van, de vannak olyan univerzális erők, amelyek felett nincs hatalmunk.

Fotó: Darab Dénes/Denis Piece

Végül, ahogyan beszélgetésünk elején a mesterei felé való hála hangja volt az első, zárásképpen kinek mondana még köszönetet?

A legutolsó helyszíne a Táncművészeti Egyetem által adott megbízásnak a Budapesti Állatkert Biodóm épületében volt. Rendkívül hálás vagyok Hanga Zoltán úrnak, aki a teljes munkafolyamat alatt ott volt velünk és támogatott. Az Eiffel Műhelyháznak is kiemelkedő jelentősége van számomra. Köszönet a Tripont Magyarországnak, különösképp Geréb Zsoltnak azért, mert általuk valósulhatott meg az a videófelvétel, amely ennek a fotósorozatnak a hátterébe enged betekintést, a Magyar Táncművészeti Egyetemnek és Fodorné Molnár Márta rektorasszonynak pedig köszönettel tartozom a bizalomért.