A Központi Nyomozó Főügyészség adott ki tájékoztatást arról, hogy letartóztattak egy ügyvédet és két társát, akik ellen befolyással való üzérkedés miatt nyomoznak.
A közlemény szerint "2021 júniusában személyes találkozóra hívtak egy büntetőeljárás hatálya alatt álló személyt, akinek 200 millió forintért cserébe azt ígérték, a főügyészhez kötődő szoros kapcsolatuk révén elintézik, hogy kedvező ítélet szülessen az eljárásban"
A Ripost megtudta, hogy Galambos Lajost zsarolták meg, aki ellen hét éve folyik eljárás közműlopás gyanújával. A zenész ügyvédje megerősítette, hogy valóban ügyfele az, aki segített kézre keríteni az elkövetőket.
Valóban Galambos Lajos a sértettje ennek a bűncselekménynek. Egy társaság megkereste ügyfelemet azzal, hogy komoly kapcsolatban állnak a legfőbb ügyésszel, ami persze nem igaz. Ugyanakkor azt ígérték, hogy 200 millió forint ellenében segítenek felmentő vagy nagyon enyhe ítéletet elérni a még most is folyó eljárásban
– mondta a Ripostnak Fröhlich Krisztián, aki azt is mondta, Galambos Lajosnak tevékeny része volt a társaság kézre kerítésében.