Sztanovics Gábor a lapnak elmondta: arra lehet számítani, hogy az afgánok kisebb csoportjai különböző időkben és útvonalon fognak megérkezni a Balkánra, ott jellemzően más nemzetiségekkel fognak keveredni, és ilyen csoportok tagjaként elsősorban
embercsempész szervezetek segítségével kísérelnek meg majd eljutni a kiválasztott célországba.
Hozzátette, hogy sok migráns szorult be a Balkánra, akik csak arra várnak, hogy továbbcsempésszék őket. Egyebek közt a szír helyzet megoldatlansága is folyamatosan fűti a migrációt,
továbbra is tömegek indulnak el, és elsősorban a balkáni útvonalon Németország felé tartanak.
A Balkánon pedig egyre több az embercsempész, elsősorban Horvátországban és Szlovéniában, de e téren Magyarország is kezd felzárkózni.
Alternatívaként jelentős számú migráns veszi útját Szerbiából Romániába, elsősorban Temesvárra. Az ott lévő menekülttábor, illetve a városban lévő egyéb illegális menhelyek a csempészés gyűjtőpontjává emelték a várost. A Németországban elfogott nagyobb migránscsoportok többségét román és török kamionokban csempészve szállítják - fejtette ki.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy
a balkáni útvonalon kábítószer is érkezik - elsősorban heroin - Európába Magyarországon át,
továbbá terroristák is érkezhetnek ezeken az útvonalakon Európába. "A migrációban és a kábítószer-csempészetben egy közös pont van, az Unión kívülről érkező kamionok érintettsége. Egy rendőr ezek bármelyikében találhat embert vagy kábítószert" - mondta a lapnak.
Megjegyezte, hogy az Európai Embercsempészet Elleni Központot a 2015-ös migrációs válság után azzal a céllal hozták létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a tagállamoknak az embercsempész szervezetek elleni küzdelemben.