„Székesfehérvár belvárosában, exkluzív környezet, jó zene, csinos lányok" – ezzel a kétségkívül csábító jellemzéssel hirdeti magát az Amigo Bár és Night Club, amely a belváros egyik nyugodt sétáló utcájában várja a vendégeket este 10 és hajnali 5 között.
A sztriptízbárt egy bizonyos Alba Autómosó Kft. üzemelteti. A cég ügyvezetője egészen idén júniusig a DK helyi politikusa Ráczné Földi Judit volt, akiről a Válasz Online azt írta, köze lehet egy offshore céghez. Egész pontosan dokumentumokkal igazolva azzal vádolták a képviselőjelöltet, hogy az Alba Autómosó Kft-ből júliusban szállt ki egy offshore helyszínre bejegyzett vállalkozás, amelynek a hivatalos szlovák nyilvántartás szerint ő a képviselője.
A közgazdász végzettségű Ráczné Földi Judit 2013-ban csatlakozott a DK-hoz. 2015 óta önkormányzati képviselőként, valamint a székesfehérvári önkormányzat Gazdasági Szakbizottságának alelnökeként dolgozik, emellett helyet foglal pártja országos elnökségében is.
Feljelentés is született, mivel offshore-tulajdon összeegyeztethetetlen az előválasztási komédia szabályaival, így – a helyben másik jelöltet támogató – Karácsony Gergely főpolgármester és Tóth Bertalan MSZP-társelnök eljárást kezdeményezett Ráczné ellen, ám az etikai beadványt az Előválasztási Bizottság kétharmados arányban elutasította.