Kisfia miatt másik városba temették a meggyilkolt Enikőt
![illusztráció](https://cdn.origo.hu/2023/12/7zd6zg1SBoKrzz7kBEUx0z-iIfWzGYMPq1f3BVMV2yM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0MzQzM2Q1MTdlNTRlMmJhYWJhZWFjMDllYTRhNjZj.webp)
A temetésen Enikő 11 éves fia is részt vett, aki könnyek nélkül szorította nagyapja kezét a szertartáson.
Gödön élünk, de Budapesten, a Megyeri úti temetőben vettünk végső búcsút a lányomtól. Főként azért döntöttünk így, mert a saját érdekében nem akartuk, hogy a kisfia, Attila minden nap kijárjon hozzá esetleg biciklivel. Egyelőre nagyon erősnek mutatja magát, de nem tudhatjuk, hogy legbelül mi játszódik le benne. Szegény, egy betegség miatt az apukáját már régen elvesztette, most pedig az anyukáját is el kellett temetnie
- mondta Vajo György, a meggyilkolt lány édesapja.
Az idős férfi hálás azoknak az embereknek, akik pénzügyi segítséget nyújtottak nekik, hogy méltó temetést biztosítsanak lányuknak. A fiatal fiú egyelőre nem beszélt a történtekről, magába zárkózott. A nagyapja elmondta, egyelőre nem kértek pszichológiai segítséget, de ha szükségesnek tartják, akkor igénybe fogják venni a segítséget.
A gyilkos, K. László a gyilkosság előtt rendszeresen megfenyegette párját, nem akarta, hogy kapcsolatuk véget érjen. Enikő könyörgött az életéért, azonban párja nem kegyelmezett, egy pillangókéssel szurkálta halálra a 34 éves nőt. Az orvosok sokáig küzdöttek az életéért, azonban a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe.
A boncolási jegyzőkönyvből azóta megtudtuk, hogy szinte minden szervét megszúrta. Összesen több mint egy tucat késszúrást számoltak össze rajta, a szívét pedig kétszer is átdöfte neki. A kórházban még lélegzett, amikor bementünk hozzá, de nem sokkal utána örökre lecsukta a szemét. A közelmúltban a nyomozók visszaadták a holmijait, amit nála találtak, de a telefonját még nem kaptuk meg, biztosan vizsgálják. A gyilkosáról nem tudunk semmit, de a családja itt él a településen. Még arra sem voltak képesek, hogy legalább egy üzenetet eljuttassanak hozzánk. De tudja mit, most már inkább ne is tegyék. Nem vagyunk rájuk kíváncsiak. Sajnos már nem lehet visszaforgatni az idő kerekét
- mondta el a megtört férfi.
A gyanúsított a gyilkosság után elmenekült a helyszínről, két kilométerrel arrébb, a szülei háza közelében sikerült elfogni.