Sokkal rosszabb a migrációs helyzet, mint 2015-ben

Grodno, 2021. november 8. Migránsok a lengyel határnál, a fehéroroszországi Grodno környékén 2021. november 8-án. A lengyel határnál összegyűlt nagy létszámú migránscsoport megkezdte erőszakos behatolási kísérletét Fehéroroszországból Lengyelországba és az Európai Unióba, de a lengyel biztonsági erők közlésük szerint a helyzetet ellenőrzésük alatt tartják. MTI/AP/BelTA/Leanyid Scseglov
Vágólapra másolva!
Újabb, a 2015-ösnél is nagyobb migrációs válság van kibontakozóban Európában. A kontinens több pontján is robbanásig feszült a helyzet: valóságos háborús állapot alakult ki a lengyel-belarusz határon, Magyarországon elképesztően magas az illegális határsértők száma, már elérte idén a százezret, valamint Olaszország és Németország is nehezen birkózik meg az erőszakosan nyomuló bevándorlókkal. Hiába katasztrofális a helyzet, az európai elit továbbra sem akar tudomást venni róla: Angela Merkel, távozó német kancellár magát ünnepeltetve azt nyilatkozta, hogy "megcsináltuk, sikerült" megbirkózni a kihívással. A németek nem így gondolják.
Vágólapra másolva!

Jelenleg 2015-nél is rosszabb a migrációs helyzet Magyarország határánál. Azon kívül, hogy a klasszikus útvonalakon továbbra is aktívak a bevándorlók, új útvonalon érkeznek Fehéroroszország felől Lengyelország, Lettország, Litvánia felé is. Úti céljuk pedig jellemzően Németország. A hivatalos statisztikák szerint csak az idén

több mint százezer határsértőt fogtak el a magyar határon, és ezernél több embercsempész ellen indítottak eljárást.

A legutóbbi hétvégi időszakban (péntektől vasárnapig) 1060 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák. Ez azt is jelenti, hogy múlt héten összesen 2564 illegális bevándorlót állítottak meg a hatóságok és fordítottak vissza a határnál. A megelőző héten - október 25-től 31-ig - a feltartóztatottak száma 2865 volt, ami még magasabb szám. Fontos kiemelni, hogy ezek az adatok magasabbak, mint a hat évvel ezelőtti válság idején voltak.

- jelentette ki ezzel egybevágóan Orbán Viktor miniszterelnök a V4-es kormányfők és Egyiptom államfőjének október végi találkozóján. A magyar kormányfő éppen ezért a súlyosbodó migrációs válság miatt levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez. Arra szólította fel az uniós szervet, hogy térítse meg a védekezés költségeit. "A magyar határvédelmi intézkedések az utóbbi időszakban mintaadóvá váltak - indokolt Orbán Viktor, aki felsorolta, mely országok követték a magyar modellt. Nem volt rövid a lista. Brüsszelt azonban ez sem érdekelte, és ezúttal sem nyújtott pénzügyi segítséget Magyarországnak.

A magyar út jelképe a kerítés, ami a kezdeti durva támadások ellenére ma már egyre inkább elfogadottá vált az európai politikusok körében. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezzel összefüggésben arról beszélt, hogy "a kerítésépítés az egyetlen hatékony módszer a migrációs hullámok megállítására." Mindenképpen érdekes, hogy a magyar kormány már közel sincs egyedül álláspontjával.

A lengyel-fehérorosz válság kapcsán Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője arra jutott, hogy uniós pénzzel kell támogatni a lengyel határkerítés felépítését. Horst Seehofer német belügyminiszter pedig azt nyilatkozta, hogy össze kell fogni, és támogatni kell Lengyelországot az európai uniós külső határ biztosításában.

Negyedóra alatt 51 migránst tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében (szeptemberi felvétel) Forrás: police.hu

A jelenlegi válság szimbolikus terepe a fehérorosz-lengyel határ, ahol hasonló jelenetek játszódnak le, mint hat évvel ezelőtt Röszkénél.

Hétfőn három-négyezer fős migránskaraván vert tábort a két ország közötti területen, és bár Piotr Müller lengyel kormányszóvivő tájékoztatása szerint a nap folyamán több csoportos határsértési kísérletet is sikerült meghiúsítani, a helyzet további kiéleződése várható. Kifejezetten aggasztó, hogy Belaruszon belül legalább tíz-húszezer további illegális bevándorló készül a határ átlépésére. Úgy, hogy közben a fehérorosz hatóságok újabb bevándorlók csoportjainak szállítását szervezik.

Jelenleg a határőröket mintegy tízezer katona támogatja, mondani sem kell, hogy milyen hangulat uralkodik ezen a szakaszon:

valóságos háborús állapot alakult ki az agresszív migránsok nyomulása következtében.

Lengyel és nemzetközi sajtójelentések szerint az illegális bevándorlók drótvágóval próbálnak átjutni a túloldalra, ami után a határőrök könnygázt alkalmaznak. A Twitteren terjedő videók tanúsága szerint lövések is eldördültek. A lengyel kormány arra figyelmeztet, hogy gyorsan eszkalálódhat a helyzet, akár fegyverhasználatra is sor kerülhet. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a történtekkel kapcsolatban leszögezte: a lengyel-fehérorosz határon fennálló helyzet az egész Európai Unió stabilitását veszélyezteti, de Lengyelország meg fogja védeni az európai békét.

Migránsok a lengyel határnál, a fehéroroszországi Grodno környékén, 2021. november 8-án. A lengyel határnál összegyűlt nagy létszámú migránscsoport megkezdte erőszakos behatolási kísérletét Fehéroroszországból Lengyelországba és az Európai Unióba, de a lengyel biztonsági erők közlésük szerint a helyzetet ellenőrzésük alatt tartják. MTI/AP/BelTA/Leanyid Scseglov Forrás: MTI/AP/BelTA/Leanyid Scseglov

Litvánia szintén nagy gonddal küzd, miután Fehéroroszországból tömegével érkeznek ázsiai és afrikai országokból származó migránsok. A jelentések szerint hétfőn az ország több befogadóközpontjában is rendbontások történtek.

Olaszország is nehezen birkózik meg a bevándorlás okozta problémákkal. Vasárnap a szicíliai Trapaniban kapott kikötési engedélyt a német felségjelzésű Sea Eye 4 civil hajó nyolcszáz bevándorlóval a fedélzetén. Egy másik hajó, az Ocean Viking, amit a francia Sos Mediterranee szervezet működtet, Lampedusa vizein várakozik a kikötési engedélyre 308 emberrel. A migrációs nyomás erősödését mutatja, hogy év eleje óta több mint 55 ezer migráns érkezett Olaszországba a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett mintegy 30 ezerhez képest. Azaz

közel duplájával nőtt a mediterrán országba érkező bevándorlók száma egy év alatt.

Hasonló a helyzet Hollandiában, ahol meredeken emelkedett az országba érkező migránsok száma. A nemzeti statisztikai (CBS) és bevándorlási hivatal (IND) friss adatai szerint az idei harmadik negyedévben a 2015-ös migrációs válság óta a legjelentősebb mértékben nőtt a beadott menedékkérelmek száma. 2,5-szörös a számuk a második negyedévhez képest. A migránsok számának növekedése komoly kihívások elé állítja az országot, hiszen a migránsközpontokban már most elfogytak a helyek. Ezért több helyen nagy tömegek befogadására alkalmas rendezvényközpontokat nyitottak meg nekik.

Célországként Németország sem menekülhetett a migrációs nyomás alól. A határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrség tájékoztatása szerint októberben is emelkedett a Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül az országba érkező menedékkérők száma. Egy hónap alatt ötezernél is több illegális határátlépést regisztráltak.

Angela Merkel: "Megcsináltuk, sikerült" megbirkózni a 2015-ös menekülthullámmal

Az európai polgárokat eláruló, korrupt brüsszeli elit a jelek szerint semmit nem tanult a múlt hibáiból.

Angela Merkel ügyvezető német kancellár a Deutsche Wellének adott interjújában arra a kérdésre, hogy szerinte sikerült-e 2015-ben megbirkózni a menedékkérők beáramlásával, kijelentette, hogy: "Igen, megcsináltuk!" (Ja, wir haben das geschafft!).

Kifejtette, hogy nem minden ment "ideálisan", és voltak súlyos incidensek is. Példaként említette a 2015/2016-os kölni szilvesztert, amikor nők százait erőszakolták meg a bevándorlók.

Hiába az erőltetett hurráoptimizmus, a németek 53 százaléka nem ért egyet Merkel kijelentésével (csupán 36 százalékuk helyeselt).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!