Éveken át prostitúcióra kényszerítette az élettársát a budapesti férfi
![családon belüli erőszak bántalmazás ököl ütés](https://cdn.origo.hu/2023/12/bBT3yYKrR2t7-pYLX35EuHvdX9tP7P61NtDBBgRAMHc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5ZGNhYmNiNTI2YjQ1ZGQ5OTc3Y2Q4M2UxODBlMmFh.webp)
Emberkereskedelem, súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak bűntett és más bűncselekmények gyanújával folytatott eljárást a VII. Kerületi Rendőrkapitányság N. Rafaellel szemben - írja a police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint,
a 38 éves férfi éveken át prostituáltként dolgozó élettársával tartatta el magát.
Többször súlyosan bántalmazta is a 27 éves nőt, aki hiába akart felhagyni a tevékenységgel, a férfi életveszélyesen megfenyegette őt és családtagjait. Azzal is sakkban tartotta az asszonyt, hogy ha nem tesz eleget követeléseinek, eladja őt egy másik futtatónak – sőt a nő fiatalkorú húgát is prostitúcióra kényszeríti.
A megfélemlített élettárs végül
2020 novemberében kért segítséget a rendőrségtől, amikor a férfi úgy megverte, hogy eltört a keze.
Az erzsébetvárosi nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat, aki azóta is letartóztatásban volt. A VII. Kerületi Rendőrkapitányság az eljárás vizsgálati szakaszát most fejezte be, a keletkezett iratokat az ügyészségre küldték meg – írják.
Címlapi képünk illusztráció.