A kecskeméti tanyán élő férfi 2015-ben kapott egy amerikai staffordshire terrier kan kutyát. Az eltelt években azonban az állatot nem etette rendesen, ami feltűnt a szomszédjának is, aki emiatt többször vitt élelmet a szemmel láthatóan rossz állapotban lévő, levert kutyának - írja keddi közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Bár a szomszéd mindezt jelezte a férfinak, ő mégsem tett semmit. Az állatvédők így az utolsó pillanatban érkeztek 2019 nyarán a tanyára, ahol a kutyát egy 2 méter hosszú vasláncra kötve találták úgy, hogy
a nyakára volt tekerve még egy acélsodrony, fojtós nyakörv, ami már belenőtt a húsba is.
Körülötte sebek voltak, amik hemzsegtek az élősködőktől. A lánc benövése miatt a nyaktájéki szövetek kifekélyesedtek és gennyes gyulladás alakult ki, amely komoly fájdalmat okozott az elhullás közeli állapotba került kutyának.
A gazdát végül idén ősszel felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Kecskeméti Járásbíróság állatkínzás bűntette miatt.
A büntetőügy jogerős befejezését követően azonban az ügyészség
az állatvédelmi szabályok súlyos megsértése miatt polgári pert indított
a kutyatartóval szemben annak érdekében, hogy a bíróság három évre tiltsa el a kedvtelésből tartott állatok tartásától.
Az ügyben a Kecskeméti Törvényszék fog döntést hozni.
Címlapi képünk illusztráció.