Eligazítást tartott Bajnai Gordon a baloldal jelöltjének, Márki-Zay Péternek

Márki-Zay, Bajnai, London, vacsora, titkos megbeszélés
A Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember a baloldal kampányában. A baloldal jelöltje vele találkozott az angol fővárosban - írja a Mandiner. A Bajnai Gordonnal való találkozó nem szerepelt Márki-Zay Péter hivatalos programjában, nyilván nem véletlenül: ez egy titkos egyeztetés volt.
Vágólapra másolva!
Eligazítást tartott Bajnai Gordon Márki-Zay Péternek Londonban, tolmácsolta a külföldi érdekkörök iránymutatásait a baloldal miniszterelnök-jelöltjének, mondta az Origónak nyilatkozva Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a találkozóra azért is kerülhetett most sor, mert a baloldali miniszterelnök-jelölt támogatottsága az elmúlt időszakban zuhant, botrányt botrányra halmoz, és már a baloldalnak is kínos, ami Márki-Zay kampányát jellemezte az elmúlt időszakban. Bajnai így próbál beavatkozni és javítani a helyzeten. 
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon Londonban találkozott egy étteremben, a titkos találkozó több órán keresztül zajlott. A szakértő szerint

Bajnai Gordon eligazítást tartott Márki-Zay Péternek.

A volt szocialista miniszterelnökről a Városháza-ügy kapcsán kiszivárgott hangfelvételekből is kiderült, hogy ő az összekötő a külföldi érdekek, vagyis a Soros-hálózat és az egyéb globális, balliberális oldalhoz tartozó gazdasági és politikai érdekkörök és a magyarországi baloldali pártok között, ezek az érdekkörök Bajnai Gordonon keresztül üzenik meg azt, hogy mit várnak el a magyarországi balliberális politikusoktól, emlékeztetett Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A volt szocialista miniszterelnökről a Városháza-ügy kapcsán kiszivárgott hangfelvételekből is kiderült, hogy ő az összekötő a külföldi érdekek, vagyis a Soros-hálózat és az egyéb globális, balliberális oldalhoz tartozó gazdasági és politikai érdekkörök és a magyarországi baloldali pártok között Forrás: Origo

Mint ismert, az Anonymus által nyilvánosságra hozott egyik hangfelvételen azt mondja az ügy egyik főszereplője, Gansperger Gyula – aki nagyon régóta ismeri az egykori kormányfőt, „harcostársak” voltak –, hogy "Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye, én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak.

Deák Dániel az Origónak úgy fogalmazott, hogy „mindezek fényében nem meglepő, hogy

Bajnai Gordon Márki-Zay Péterrel is intenzíven egyeztet, hiszen folyamatosan tolmácsolja, hogy mit várnak el tőle ezek a globális körök.

Vélhetően most Londonban ezen a többórás találkozón is erre került sor, megkapta az eligazítást Márki-Zay Péter, megkapta az iránymutatást, hogy milyen belpolitikai és Európa-politikai álláspontot kell képviselnie a választási kampányban miniszterelnök-jelöltként.

Márki-Zay igazi baloldali politikus, de Bajnai tolmácsolja az iránymutatásokat, amelyeken haladnia kell

Bár Márki-Zay Péter sokszor próbálta hangoztatni magáról, hogy ő nem baloldali, ez az állítása már megdőlt, mondta Deák Dániel. Hozzátette, a felmérések is azt mutatják, hogy az emberek többsége egyértelműen egy baloldali politikusnak tartja; ez nem meglepő, hiszen

minden fontos politikai és társadalmi kérdésben a baloldali politikusoknak az álláspontját osztja.

Például az egészségügy ügyében szóról szóra ugyanazon a piacpárti, fizetősegészségügy-párti állásponton van, mint amit Gyurcsány Ferenc is hangoztatott, de a rezsicsökkentés, a bevándorlás és más témák kapcsán is azt hangoztatja, amit a Gyurcsány-féle baloldal, emlékeztetett a politológus, hozzátéve, hogy

EHHEZ PEDIG BAJNAI GORDON TOLMÁCSOLJA AZ IRÁNYMUTATÁST.

Deák Dániel arra is felhívta a figyelmet, hogy a rezsicsökkentés példáján nagyon jól tetten érhető, hogy

Márki-Zay Péter a külföldi multik, a külföldi érdekek álláspontját képviseli.

Hiszen míg a magyarok 80 százaléka támogatja a rezsicsökkentés intézményét a közvélemény-kutatások alapján, tehát még az ellenzéki szavazók közül is nagyon sokan szimpatizálnak a rezsicsökkentéssel, addig Márki-Zay támadja az intézkedést, ostobaságnak, népbutításnak nevezte.

VAGYIS NEM A MAGYAR EMBEREK ÉRDEKEIT KÉPVISELI, HANEM A KÜLFÖLDI MULTIKNAK, ÉRDEKEKNEK AZ ÁLLÁSPONTJÁT TOLMÁCSOLJA, HISZEN NAGYON SOK NYUGATI CÉG ARRA VÁR, HOGY LEGYEN EGY OLYAN KORMÁNY MAGYARORSZÁGON, AMELYIK ISMÉT ELADJA KÜLFÖLDI TULAJDONBA A KÖZMŰCÉGEKET

- tette hozzá Deák Dániel.

A 13. havi nyugdíj kapcsán szintén megmutatkozik, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje a baloldal álláspontját képviseli, korábban egyesen kijelentette, hogy „közgazdászként teljesen helyénvalónak” tartotta azokat a megszorító intézkedéseket, melyeket annak idején a Bajnai-kormány bevezetett – többek között a 13. havi nyugdíj elvételét is. (Mint ismert: Gyurcsány Ferenc javaslatára Bajnai Gordon szüntette meg a 13. havi nyugdíjat, amit most a Fidesz adott vissza az idős embereknek.)

Márki-Zay Péter „közgazdászként teljesen helyénvalónak" tartotta azokat a megszorító intézkedéseket, melyeket annak idején a Bajnai-kormány bevezetett – többek között a 13. havi nyugdíj elvételét is Forrás: AFP/John Thys

2019-ben az azóta Gyurcsány Ferenc pártjában, a DK-ban politizáló bukott tévésnek, Kálmán Olgának fogalmazott úgy:

Márki-Zay máskor, Bajnai Gordonról beszélve megjegyezte azt is: a 2009 és 2010 közötti egy év sok szempontból a legeredményesebb időszak volt Magyarországon. Azonban éppen

EKKOR, EBBEN AZ EGY ÉVBEN HAJTOTTA VÉGRE A SZOCIALISTA KORMÁNY A RENDSZERVÁLTOZÁS ÓTA ELTELT IDŐSZAK LEGBRUTÁLISABB MEGSZORÍTÁSÁT. EKKOR SZÜNTETTÉK MEG (MÉG GYURCSÁNY JAVASLATÁRA) A 13. HAVI NYUGDÍJAT IS.

Már a baloldalnak is kínos lehet, ami Márki-Zay kampányát jellemzi

Bajnai és Márki-Zay találkozójára azért is kerülhetett most sor, mert

Márki-Zay támogatottsága bezuhant az elmúlt időszakban, látszik, hogy bukdácsol, botrányt botrányra halmoz

- jegyezte meg az Origónak Deák Dániel. A politológus szerint vélhetően Bajnai igyekszik beavatkozni, hogy legalább valamelyest javuljon Márki-Zay kommunikációja, kampánya, mert a belső elemzéseik és felméréseik is azt mutatják, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölt egy katasztrofális időszakon van túl,

MÁR A BALOLDAL SZÁMÁRA IS KÍNOS, AMI AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN MÁRKI-ZAY KAMPÁNYÁT JELLEMEZTE.

Bajnai részéről ez egy utolsó próbálkozás lehet, hogy javítson a helyzeten, de ha az elmúlt hónapok tapasztalataiból indulunk ki, akkor elég kétséges, hogy ez sikerrel fog-e járni, tette hozzá a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!