Magyarországon kis híján száz után újraéled a vízirepülés
– számolt be róla az Airportál légiközlekedéssel, légiutazással, repüléssel foglalkozó szakportál.
Az első tesztrepüléseket a Duna Adony és Lórév közötti szakaszán hajtotta végre az Aeroexpress Kft. Cessna 206-os hidroplánja, sikerrel. A repülés idejére ezt a Duna-szakaszt lezárták. A vízről felszállni
képes repülőgépet – Svájcon keresztül – Norvégiából vásárolta az Aeroexpress.
Az Airportál kiemeli, hogy
1937 óta ez volt az első, magyar lajstromjelű hidroplán által teljesített repülés hazánkban.
Az Aeroexress úgy tájékoztatott, hogy a rendszeres és kereskedelmi jellegű vízirepülésre a vonatkozó szabályokat frissítenie kellene a törvényhozóknak Magyarországon, azonban a közlekedési hatóság fejlesztéseinek köszönhetően az elvi lehetőség jelenleg nyitva áll ezelőtt. A fő feladatot a két részterület eljárásrendjeinek összehangolása és ezen szabályok törvénybe foglalása jelenti.
Az Aeroexress Kft.-t 2021-ben Somogyi-Tóth Dániel karmester-orgonaművész, az Aeropark repülőmúzeumot működtető Légiközlekedési Kulturális Központ alapítója, valamint unokatestvére, Széchey Márton Airbus-oktatókapitány hozta létre Marozsi Lászlóval és Házas Gáborral. A cég üzemeltetési hátterét a Simon Martin vezette, bőnyi székhelyű Flyby Aero nyújtja, partnerük a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ).
A cég névválasztása nem véletlen, a legendás Aeroexpress Rt. volt Magyarország egyik első légitársasága. A vállalat 1923-ban kezdte meg működését, a Dunán és a Balatonon végeztek személy- és postaszállítást, azonban a reptéri infrastruktúra fejlesztésével a vízirepülés az 1930-as évek második felében háttérbe szorult, majd teljesen meg is szűnt hazánkban.