Péntek volt 1924. június 13-án. A viharforgatag délután három óra körül Bia előtt keletkezett, és Vác irányába tartott hetven kilométeren át. Több települést érintett, de a legnagyobb károk Bián és Torbágyon keletkeztek. Bián a házak többségének teteje elpusztult, szinte az összes épületben károk keletkeztek, több ház pedig teljesen összeomlott. Torbágyon húsz házat döntött romba a pusztító szélvihar, de összességében 196 ház rongálódott meg.
A következő év tavaszán az MTI közleményt adott ki, amelyben a tomboló tornádóról tartott tudományos konferenciáról írtak.
Az Európában észlelt viharforgatagok (tornádók, szél- és víztölcsérek) között a biai a legnagyobbak közé tartozik. Az anyagi kár nagysága hozzávetőleges becslés szerint 50 milliárd korona, de miután ez csak lakott területekre vonatkozik, nem túlzunk, ha a valóságos kárt ennek kétszeresére tesszük, ami 6 millió aranykoronának felelne meg
- írták a közleményben.
A tudósításban azt is említették, hogy a jelenséget zivatar, jégeső és irtózatos felhőszakadás kísérte. A nagyobb károk a ciklonpálya nyugati oldalán történtek.
Dörgést nem hallottak, mert a rémes recsegés-ropogás, bömbölés és sivító zaj a legerősebb zivatar hangját is sokszorosan fölülmúlta.
Tűzesőt is észleltek, de az minden bizonnyal a ledöntött téglagyár széthordott izzósalakjából és egyéb pernyéből származott.
A Bia határában képződött felhőtölcsér ott leért a földre és előre haladva erős forgatagként pusztított. Vác és Verőce között már gyengülten vonult a hegyek felé
- írták a tudósításban. Hozzátették: az ország nyugati és keleti felén nagy volt a hőmérsékleti különbség, ez vezetett a katasztrófához. A viharforgatag kitörését két ellentétes irányú, szemben vonuló légtömeg összeütközése okozta.
A Pest Megyei Hírlap hetven év múlva, 1994-ben készített egy terjedelmes összeállítást a katasztrófáról. Azt írták: a kor legismertebb meteorológusa, Dr. Réthly Antal kerülte a tornádó elnevezést, amikor a biai katasztrófáról beszélt. Inkább viharforgatag névvel illette a forgószelet. Részben azért, mert a pusztításnak a kiterjedése szélesebb (közel 1 km szélességű) volt, és nem határolta élesen szélcsendes terület, részben pedig azért, mert magyar névvel kívánta megjelölni a természeti katasztrófát.
A Pest Megyei hírlap összegyűjtötte a korabeli nyilatkozatokat is. Az Újság című napilap tudósítójának például egy gazda nyilatkozott 1924-ben a tragédia után.
"Napnyugat felől terhes felhők jöttek. A másik oldalon, dél felől pedig olyan színű felhő, mint amilyen a nedves szalma füstje. Bián túl összetalálkozott a két felhő, egymásba torlódott és a füstszínű felhő visszanyomta a feketét felénk. Láttam és éreztem, hogy ebből nagy baj lesz. Szedtem a szerszámot és hazafelé szaladtam. Pár lépés után hátratekintettem és láttam, hogy a felhő sebesen jön vissza és folyton-folyvást közelebb ereszkedik az égről a földre.
Tikkasztó meleg lett, olyan volt minden, mintha az ég akarna leszakadni.
Azt hiszem, ha az ember ugrott volna egyet, belekapaszkodhatott volna a felhőbe. Aztán hatalmas szél kerekedett. Sárga meg fekete por repült mindenfelé körülöttem. Aztán olyan sötét lett, hogy nem láttam két lépést sem elém.
Hátrébb, a hegyek felé, nagy csodát láttam. Olyan volt az, mintha viharágyúból lőttek volna ki valami fekete füstöt, alul keskeny volt és minél magasabbra jutott, annál szélesebb lett. Olyan volt ez, mint egy hatalmas égig érő tölcsér.
Tíz-tizenöt ilyen furcsaság lebegett és jött egyre közelebb. A hegyekből sivítva jött a szél és alig léptem át a portám küszöbét, már utol is ért a vihar úgy, hogy amikor be akartam tenni az ajtót, kitépte a kilincset a kezemből. Hogy aztán mi történt, azt már csak később tudtam meg.
Én még csak annyit mondhatok, hogy néhány minuta múlva nagy recsegés-ropogás volt az egész falu és az alig átlátható esőn keresztül is láttam, hogy az istállóm tetejét felkapja a szél és nagy erővel odavágja a szérűbe.
Több embert a szabadban ért a szélvész, és ott is vészelték át az ítéletidőt. Ahogy az Újság című lapban fogalmazták:
"Ösztönszerűen, és amint a háborúban megtanulták, a baj elől az anyaföldhöz menekültek. Lehasaltak az út porába, vagy a fűre.
A szél még így is beléjük kapott és két-három könnyebb embert a magasba emelt, hogy tíz-húsz méterrel arrébb a földhöz dobja.
A többiek, akik riadtan látták ezeket, belekapaszkodtak a búzába, a gyökerekbe, amit éppen elértek a kezükkel, és úgy próbáltak ellenállni a szél hatalmas erejének. Több férfival és asszonnyal beszéltünk, akik a szabadban élték át a vihart és rémületükben - úgy látszik - fantáziáltak, mert meseszerű, hihetetlen dolgokat mondottak el."
Én megpróbáltam felállni, de fulladozni kezdtem, mert kénszagú volt a levegő. Vissza kellett feküdni a fűbe, ahol legalább levegőt lehetett kapni
- mondta egyikük.
Egy másik szemtanú így nyilatkozott:
Aztán nemcsak eső esett, hanem ökölnyi tűzdarabok is hullottak sisteregve az égből. Akár hiszik az urak, akár nem, a tegnapi viharban nemcsak víz, hanem tűz is hullott, mint a zápor.
A "tűzesőt" az magyarázza, hogy a vihar ledöntötte a pátyi téglagyárat, szétrombolta a kemencét, annak izzó parazsát pedig az emberek arcába vágta.
A borzalmas forgószélben több ember meghalt. A rettenetes erejű szélvihar magával sodorta és felemelte a levegőbe az embereket, később a földhöz vágta. Többen úgy haltak meg, hogy a tégla- és kőzápor, a lezuhant gerendák és beszakadó mennyezetek, valamint az összedőlt falak maguk alá temették őket. Bián négy, Pátyon két, Móron három halottja volt a viharnak. Móron nem a tornádó okozta a tragédiát, hanem az azt követő hatalmas esőzés követelt emberéleteket.
Az óriási felhőszakadás felduzzasztotta a patakot, amelynek sodrása elragadta az embereket.
Az áldozatok a vízbe fulladtak.
Rendkívül sok volt a súlyos sebesült is. A torbágyi állomás raktárháza például összedőlt és több embert maga alá temetett.
Bián hat perc alatt átvonult a viharforgatag. Óriási károkat okozott, néhány perc alatt életek munkáját tette tönkre. A korabeli sajtó így írt erről a tornádó másnapján:
"Bia község tegnap délután óta olyan, mint egy harctéri falu, amely felett ágyúk viaskodtak és amelyben elkeseredett közelharc dúlt. A község lakossága kint áll az utcán, nem mernek bemenni a házakba, mert attól tartanak, hogy a szél által kikezdett épületek a legkisebb szellőre is újból meginognak és összeroppannak. A mára virradó éjszakát kint töltötték a szabad ég alatt és kint fognak tölteni még ki tudja hány éjszakát. Sőt, ma délután, amikor ismét rövid, heves zápor vonult végig a község felett, inkább állottak odakint az esőben, mintsem düledező házukba merészkedtek volna. Az utcák, amelyek nemrég még tiszták és rendezettek voltak, most tele vannak cserép- és kőtörmelékkel, több helyen hatalmas fatörzsek feküsznek az úton, és az egyik saroknál egy több méter hosszú bádogtetőzet lapul meg. A református templom tornyát letépte a tegnapi szélvihar, ott fekszik a szomszédos iskola udvarán, s részben az iskola tetején."
Bia község 450 házának többségét elpusztította a vihar. Torbágyon a Szalonna és a Ferenc utcán mintegy negyven-ötven ház tetejét sodorta el a szél, némelyiknek még a padlását is levitte. Azonban csak a magasabban fekvő házakat érte a vihar pusztító ereje, a község nagy részét, amely a völgy legmélyebb pontján épült, jobbára megkímélte.
A régi községháza épületében keletkezett a legnagyobb kár. Tetejének felét levitte a szél és kidöntötte az oromfalat. A tető megmaradt része olyan, mintha éles késsel metszették volna le róla a többi részt
- írták a lapban.
Torbágyon egy asszony éppen a padlásán teregetett, amikor elérte a tomboló vihar a házat. Az épület tetejét lesodorta a szélvész. Az asszonyt is felkapta a szél ereje és a szomszédos ház udvarára vetette.
Pátyon is nagy pusztítást végzett a vihar. Az egyik utcában földig rombolta a házakat. Az egyik bezárt épület szinte felrobbant, és a szélvész kihordott mindent - ágybetéteket, vánkosokat. A bútorokat a falubeliek több kilométer távolságban találták meg később. Egy 13 éves pásztorfiút az úttestről felkapott és berepített a szél egy, közben a tetejétől és mennyezetétől megfosztott, épület nyitott szobájába.
Pilisszentivánon, Pilisvörösváron és Tahiban is tombolt a vihar, de már jóval enyhébben. Vácnál halt el a szörnyű viharforgatag.
A korabeli újságok ilyen címekkel jelentek meg másnap: "Teljesen elpusztította a két községet a vihar" vagy "Alig maradt ép ház Bián és Pátyon". De ezt is lehetett olvasni: "Kilenc halott, ötvennél több sebesült".
Hasonló viharok nagyon ritkán fordulnak elő Magyarországon. Csak néhány esetet regisztráltak eddig 1889 óta. Ezek közül a legnagyobb volt a Biától Vácig vonuló viharforgatag.
forrás:
Biatorbágyi Értéktár: https://ertektar-biatorbagy.hu/kulturalis-orokseg/tornado/
MTI - 1925. április 21. : https://library.hungaricana.hu/hu/view/NapiHirek_1925_04_2/?query=Bia%20torn%C3%A1d%C3%B3&pg=128&layout=s
Pest Megyei Hírlap, 1994.: https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1994_07/?query=Bia%20torn%C3%A1d%C3%B3%201924&pg=104&layout=s