Karácsony teszetoszasága megdrágította a Blaha Lujza tér felújítását
![Blaha Lujza tér, Blaha építkezés, Blaha Lujza téri zebra, zebra, új zebra, budapest, Blaha, Blaha Lujza téri építkezés, átépítés](https://cdn.origo.hu/2023/12/672Ljw827bYT18x5qLtt_qiqrGLcrohc-evCvD4eyfw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3MmFkYjA5M2VhMTQzNTI5MmI5ZDBjMWJjY2NiZTc4.webp)
„Harmadával kerül többe Budapest egyik legforgalmasabb terének a felújítása most, mint fél éve” – számolt be 2021 nyarán a Világgazdaság. Ez lett a fővárosi vezetés kavarásának eredménye a Blaha Lujza tér projektjének ügyében.
Amikor 2019-ben Karácsony Gergely átvette a stafétát Tarlós Istvántól, akkor lényegében már készen kapták a tér renoválásának terveit. Karácsony azonban felülvizsgáltatta a projektet, így az addig 150 millió forintba kerülő előkészítés lényegében ment a kukába.
Végül 2021 júniusában a BKK egy közleményben jelezte, hogy a tér felújítása bruttó 3,468 milliárd forintba kerül. Két héttel később az európai közbeszerzési értesítőben tették közzé, hogy a Blaha Lujza tér felújítása összesen 4,56 milliárd forint, vagyis ennyi idő alatt 1,1 milliárd forinttal drágult a projekt. Az eredetileg egyévesre tervezett felújítás idejét másfél évre módosították úgy, hogy kevesebb műszaki tartalommal valósul meg.
Érdemes megjegyezni, hogy Tarlósék tervei szerint a tér renoválása 4,167 milliárd forintot tett ki. Karácsonyék építkezése úgy kerül 400 millió forinttal többe, hogy abból kimaradnak a különböző térépítészeti, közlekedési, közműkiváltási elemek, és nem épül buszváró, sem pavilonépület kávézóval és nyilvános illemhellyel. Az aluljáró bővítését szintén kihúzták a feladatok közül.
A beruházást az állandóan a kormányt hibáztató Karácsonyéknak nem egyedül kell állniuk: a Blaha Lujza tér felújítására a kabinet 1 milliárd forintot ad a fővárosnak.