Baltával verte halálra volt feleségét egy babócsai férfi

Vágólapra másolva!
Egy idős férfi összeveszett a volt feleségével Babócsán, majd egy baltával olyan brutálisan megverte, hogy asszony belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A 73 éves férfi tavaly novemberben veszett össze a volt feleségével, majd a vita hevében

egy baltával többször megütötte az asszonyt,

aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A rendőrök emberölés miatt hallgatták ki a férfit.

Forrás: Police.hu

A rendőrök most fejezték be a nyomozást, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészeknek. Ahogy korábban megírtuk,

a férfi a támadás után magával is végezni akart, hasba szúrta magát egy késsel.

Az asszonynak még maradt annyi ereje, hogy hívja a mentőket. Az ő életét már nem lehetett megmenteni, de a férfit kórházba vitték és ellátták.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!