Berki Krisztián brutálisan verte, kínozta feleségét - itt vannak a részletek

Berki Krisztián, 2021. július 13., bíróság, tárgyalás, bűnügy, bűntett, közlekedés, büntetőfékezés
Berki Krisztián a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságán 2021 július 13-án
Vágólapra másolva!
Berki Krisztián holttestét május 6-án, korán reggel találta meg a nagyobbik gyereke a IX. kerületi otthona erkélyén. Ahogy azt elsőként megírtuk, a szomszédok már napokkal korábban, rendszeresen hallottak veszekedéseket a lakásból, egyszer rendőrt is kellett hívni. Azóta kiderült, hogy Berki Krisztián többször is megverte a feleségét, Mazsit, egyszer hasba is rúgta. Most megtudtuk, hogy Berki agresszivitásában és halálában is szerepet játszhattak a szteroidok, amiket rendszeresen szedett, valamint ahogy a kábítószerek is.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban több szomszéd is elmondta a Borsnak, hogy Berki Krisztián és felesége, Mazsi kapcsolata koránt sem volt olyan zökkenőmentes, mint azt a közösségi oldalaikon látni lehetett. A házban élők bevallásuk szerint többször is hallották őket veszekedni, és az is előfordult, hogy Mazsi a folyosóra rohant ki, majd azt ordibálta, hogy fél, hogy Krisztián megöli.

Többször is hallottak dulakodást, az egyik szomszéd úgy nyilatkozott, hogy a falakon keresztül lehetett hallani a pofonok csattanását.

Azt is elmondták, hogy karácsonykor is hangos veszekedést lehetett hallani, miután Berki Krisztián agresszívan ért haza.

Berki Krisztián Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

– mondta a szomszéd, majd hozzátette, hogy ezek után hasba rúgta Mazsit, akinek ekkor a kezében volt a közös csecsemőjük is. Mazsi ekkor is kimenekült a házból és a teraszon sírt, rendőrt nem hívott.

Két nappal Berki Krisztián halála előtt is nagyon összevesztek egymással, Mazsi ekkor már rendőrt hívott.

A szteroid és a kábítószer nagyon rossz párosítás

Egy korábbi tévéműsorban Berki Krisztán beszélt arról, hogy használt szteroidokat. Azok után, hogy a lánya megtalálta a holttestét, a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak az otthonában. Mindezek alapján nem lehet kizárni, hogy mindkét szert használta, akár rendszeresen és együtt is. A kettő együtt pedig komoly agressziót válthat ki.

Berki Krisztián Forrás: instagram.com

Funk Sándor az Origónak elmondta, hogy a szteroidoknak óriási élettani jelentőségük van. Szteroid alapúak a nemi hormonok is, a férfiaknál a tesztoszteron, amelynek szintje nagy mértékben határozza meg egy ember viselkedését.

– magyarázza az addiktológus. Hozzátette, hogy ezt nem egyszer, hanem rendszeresen használják a sportolók, főleg testépítésre. A szteroid használatának azonban megvan a veszélye is. Visszafoghatja, leállíthatja azt a szervet, ami a hormonokat termeli. A férfiak esetében a tesztoszteront a here termeli. A szteroid hatása szellemileg teljesen mást okoz, mint például a kábítószerek, azoktól gyorsan, nagyon felfokozott hangulatunk lesz.

A kettő együtt azonban felerősítheti a hatást. A kokain hatásának például része lehet az agresszivitás, ami felerősödhet, ha szteroiddal együtt használják.

"A szteroidok magabiztosságot, fölényes érzést váltanak ki az emberekből, erősíti a dominanciát, és ez hosszabb ideig tart" – mondja Funk Sándor, majd hozzáteszi, hogy a szteroidot hosszú időn keresztül használják az emberek, mert akkor hat igazán.

Valicskó Ferenc személyi edző szerint a szteroidok komolyan felerősítik a hangulatváltozásokat, amelyek akár szélsőségesek is lehetnek.

tette hozzá.

Mindezek alapján tehát elképzelhető, hogy Berki Krisztián a szteroidok és a kábítószer együttes hatása miatt kiváltképpen agresszívvá vált.

Mazsi nem tagadta a bántalmazást

Berki Mazsi a Borsnak így reagált azokra a hírekre, hogy Berki Krisztián agresszív volt vele, és meg is verte:

Berki Mazsi Fotó: Polyák Attila - Origo

Berki Mazsi már tudja, hogy mi okozta Krisztián halálát, de bevallása szerint a lánya miatt erről nem fog nyilatkozni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!