Hazugnak nevezte a szemtanúkat a 82 éves férfi, aki a zebrán gázolta halálra Bologatós Attilát
![rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,](https://cdn.origo.hu/2023/12/CtCGVAReDjAnG-7U5VUpPTM6K-bOE4bzBPhS-jbUjiM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0MGU3Y2QxMzE4NDRjYjc5NTg3MzdlMGViYjEzZTA0.webp)
A vádirat szerint a férfi három éve elütötte a helyiek által csak Bologatós Attila néven ismert Rostás Attillát, aztán egész egyszerűen elhajtott.
A szemtanúk és a kamerafelvételek alapján az áldozat a zebrán akart átmenni, amikor elesett, és ugyan próbált felállni, de ekkor érkezett oda autójával az idős férfi, aki elütötte.
A férfit kórházba vitték, de már nem tudtak rajta segíteni.
A gázoló azzal próbált védekezni, hogy a szemtanúk összebeszéltek ellene, azért, hogy saját bűnösségüket leplezzék.
A bíróság azonban nem hitt neki, és eltiltotta a vezetéstől, 2 év négy hónapra ítélték, igaz nem kell börtönbe mennie. Legalábbis egyelőre, ugyanis felfüggesztett büntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, az ellen ugyanis ő is, és az ügyvédje is fellebbeztek.