Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ön többször is járt Afrikában, így például Kenyában. Milyen körülményekkel találkozott, és miért fontos a helyben való segítségnyújtás?
Marsai Viktor: Egy egészen egyszerű és gyakorlatiasan földhözragadt szempont miatt: abból a pénzből, amelyből itt, Európában segítenek három emberen, ezeken a helyeken – és Ön Kenyát említette, amely „Afrika Svájca" – körülbelül száz embernek tudunk segíteni. Érdemes elgondolkodni rajta, melyik a hatékonyabb.
Sok projektet láttam személyesen Afrikában, így Maliban, Etiópiában, Kenyában, és világosan látszódik, hogy az emberek nem akarnak csak úgy elindulni egy másik országba.
Az emberek döntő többsége ott szeretne élni, ahol megszületett, abban a kultúrkörnyezetben, ahol nevelkedett, azokkal az emberekkel, akik körülveszik, és abban a családban, ahol felnőtt. Az emberek túlnyomó többsége nem akar eljönni, és csak azt szeretné látni, hogy ő jobban él a szüleihez képest, és a gyermekei is egy kicsit jobban fognak élni.
Ehhez nem kell családonként több tízezer dolláros támogatásokat adni, elegendő, ha perspektívát biztosítanak ezeknek az embereknek az oktatás, az egészségügy, a foglalkoztatási rendszer terén. Maliban még mindig nincs ingyenes közoktatási rendszer.
Annak, aki a XXI. században nem tud írni és olvasni, semmiféle perspektívája nincs, maximum a dzsihadista szervezetek beszippantják, és kiképezik terroristának.
Van egy magyar NGO, amely iskolákat tart fenn, és donorokat keres. Egy gyermek éves oktatási költsége mindennel együtt 36 ezer forint, kb. 100 euró. Ezzel szemben a dán államnak volt évekkel ezelőtt egy projektje, amikor az említett menekültstátuszra nem jogosultaknak felajánlott fejenként 13 ezer eurónak megfelelő összeget, hogy ha elfogadja valaki, akkor hazamegy.
Felmerül a kérdés, melyik a hatékonyabb?
Janik Szabolcs: Valójában egy nyugat-európai jóléti állam egy menedékkérőre több tízezer eurót költ néhány év alatt; ezt célszerűbb lenne a kibocsátó – vagy egy közvetlenül szomszédos – országban, helyben elkölteni. De egy kicsit gondoljunk bele a kibocsátók helyzetébe is: őket hogyan érinti az elvándorlás? Nyilvánvalóan nem fognak a kibocsátó államok egyhamar kiürülni, hiszen ezek többsége demográfiai robbanással (túlnépesedés) küzd. Ugyanakkor, ha tömegével hagyják el ezeket az országokat, a társadalmi szerkezet ott is megváltozik.
Ha megnézzük az európai érkezési statisztikákat, akkor láthatjuk, hogy jellemzően gazdaságilag aktív, munkaképes korú emberek jönnek a kontinensen kívülről (legálisan és illegálisan egyaránt).
Ha például a jövőben lenne egy komoly konjunktúra a saját országukban, a távozók nagyon hasznosak lennének munkaerőpiaci szempontból – így azonban később hiányozni fognak onnan. Emellett én abban hiszek, hogy az ember alapvetően a saját közegében érzi jól magát. Szerintem itt van az igazi felelőssége a Nyugatnak: erősíteni e régiók népességmegtartó képességét. Ezeknek az országoknak stabil politikai rendszereket és prosperáló gazdaságokat kell építeniük. A Nyugatnak megvannak az erőforrásai ahhoz, hogy ebben hatékonyan támogassa őket. Persze a gyakorlatban ez sokszor nem egyszerű, de nincs más út.
Marsai Viktor: Ebben a diskurzusban nagyon erős csúsztatások vannak, mert valójában akire szüksége van az európai munkaerőpiacnak, az azért be tud jutni Európába.
Évente 700 millió ember lépi át az EU külső határait. A munkaerőpiacra és a felsőoktatásba is százezrek érkeznek. Nem véletlen, hogy vannak, akik nem legálisan, hanem illegálisan akarnak bejutni, és ennek az az oka, hogy egyszerűen rájuk nincs szüksége a munkaerőpiacnak.
A legális és az illegális migráció között nagyon markáns határ húzódik.
Akik illegálisan jönnek, összességében inkább kivesznek a rendszerből, gyakran nem beszélik a nyelvet, nem tudnak elhelyezkedni, és nincsenek meg azok a képességeik, amelyek a munkaerőpiacon sikeressé tennék őket.
Németországban például a 2013 és 2018 között érkezettek 50 százaléka sem dolgozik.
Aki 6-8 éve a német állam segélyén él, nem valószínű, hogy ennyi idő után integrálódni fog. Már két-három év után exponenciálisan csökken ennek az esélye.
Az orosz-ukrán háború miatti gabonaexport csökkenése és az ez okozta várható gabonaválság miatt a Közel-Keletről és Afrikából egyre többen akarnak majd elindulni Európa felé. Ez milyen következményeket hordoz magában?
Marsai Viktor: Erről jelen időben kell beszélnünk, mert a koronavírus-járvány kivéreztette a világot. Ez a Közel-Keleten és Afrikában sem volt másképp.
Az afrikai GDP 10 százaléka a turizmusból származott, és ez eltűnt az elmúlt két évben.
Eleve nagyon rossz gazdasági helyzetben lévő országokkal érkeztünk meg 2022-be, 2021-ben ráadásul gyenge volt Afrikában a termés.
Kialakult sok konfliktus, például Etiópiában polgárháború, a Száhel-övezetben pedig dzsihadista felkelés, aminek hatására az élelmiszerárak már 2021-ben is elkezdtek drasztikusan emelkedni.
Most az orosz-ukrán háború ezt fokozta: az elmúlt hónapban 30-40 százalékos áremelkedést látunk, és nemcsak a gabona, hanem a főzőolaj és a műtrágya kapcsán is. Szomáliában egyes térségekben 120 százalékkal nőtt az élelmiszerek ára.
Szomáliában, Maliban, Burkina Fasóban nincsenek a lakosságnak tartalékai. Szomáliában például a lakosság felét különböző segélyszervezetek élelmezik, és nekik is van egy büdzséjük, miközben nőttek az élelmiszerárak.
Az aszály folytatódik, emiatt az ENSZ azt prognosztizálja, hogy
csak Kelet-Afrikában nagyjából 13-14 millió embert kell élelmezni, nyár közepéig pedig ez a szám 20 millió fölé emelkedik majd. Nyugat-Afrikában ez most 27 millió, nyár elejére 38 millió fő lesz. Itt akut éhínséget jósolnak, és azt, hogy Szomáliában 360 ezer gyermek fog éhen halni, ha nem jelenik meg a segély a rendszerben.
Ezen körülmények miatt lesznek olyanok, akik nem várják ezt meg, és inkább útnak indulnak. A többség persze az országon belül marad, vagy a szomszédos államig jut, de mindig vannak, akik még tovább indulnak.
A koronavírus-járvány hihetetlen mértékben nyomta meg a nyugat-afrikai illegális migrációt a Kanári-szigetek irányába.
Aminek amúgy megvannak a politikai okai, hiszen a spanyoloknak volt egy megállapodásuk Szenegállal és Guineával, hogy visszavihetik az illegális migránsokat, akiknek nincs joguk az ott tartózkodásra, de a koronavírus-járvány miatt ezek a járatok leálltak, a csempészek erről tudomást szereztek. 2020 őszétől ennek köszönhetően tízszeresére nőtt az érkezők száma, és azóta sem látjuk a számok esését.
Az embercsempész-hálózatokban felmerülhet a gondolat, hogy próbálják meg kihasználni az Ukrajnából érkezők számára meghirdetett nyitott kapuk politikáját. A háborús konfliktus kirobbanása után látszódik esély arra, hogy a háborús Ukrajna az illegális migráció tranzitországává váljon?
Marsai Viktor: A déli határon folyamatos a nyomás, hiszen mindenki Ukrajnára és a keleti határszakaszra figyel. Az elmúlt hónapok adatai alapján már most látszódik, hogy rekordévet fogunk zárni.
Az embercsempészek nagyon szervezettek, jól tudják, mit kell tenni, hogyan lehet túlterhelni a rendszert, még akkor is, ha végül nagyon sok embert elfognak a magyar hatóságok. Ukrajna egy háborús ország, check pointokkal, nagyon komoly belső ellenőrzés van, nem könnyű átszökni.
Én most a déli határ túlterhelésében látom a problémát, meg abban, hogy elfelejtettük azt, hogy a világ más részein milyen konfliktusok, válságok vannak, amelyeknek a hatásai könnyen át tudnak gyűrűzni Európába.
A Frontex első három hónapos statisztikái alapján a múlt évhez képest 60 százalékkal nőtt az illegális határátlépések száma az EU külső határain, és ebben az említett Kanári-szigetek, tehát a nyugat-afrikai útvonal és Ciprus játszik kulcsszerepet a Nyugat-Balkán mellett.
Az embercsempészek annak örülnek, ha „pörög az üzlet", sikeres, és akkor van fizetőképes kereslet; az éri meg az embereknek, ha garantálják nekik az átjutást.
Most felfedezték azt, hogy Törökországba nagyon könnyen, sokszor vízummentesen lehet utazni számos országból.
Az Észak-Ciprusi Török Köztársaságba könnyű átjutni Törökországból, és onnan pedig a Ciprusi Köztársaság területére a demarkációs vonalon keresztül még egyszerűbb. Miért vágnának akkor neki gumicsónakkal a Földközi-tengernek? Ciprus esetén azt gondolnánk, hogy irakiak, afgánok jönnek, de nem, hanem a nyugat-afrikaiak vannak most ott a legtöbben az elmúlt hónapok statisztikái alapján.
Janik Szabolcs: Úgy vélem, hogy Ukrajnán keresztül nem fognak tömegesen próbálkozni, mert az őrült kockázatos lenne. Ha már keleti határok és migráció:
szerintem annak szignifikánsan nagyobb az esélye, hogy Lukasenka ismét akcióba lendül, újra nehéz helyzetbe hozva a lengyeleket és/vagy a baltiakat.
Bár nincsenek pontos adataink, valószínűleg továbbra is több ezer közel-keleti tartózkodik Fehéroroszország területén, és ne legyen illúziónk:
ha az elnök érdeke úgy kívánja, ismét beindítja a „bevándorlóimportot". Tankönyvi példáját adta annak, hogy miként lehet fegyverként használni a migrációt külpolitikai érdekérvényesítésre, nyomásgyakorlásra.
Az Európai Unióban 2022-ben folytatódik a migrációs kérdéskör tárgyalása. Mi várható Brüsszel részéről? Lehet a demográfiai problémákat bevándorlással kezelni?
Marsai Viktor: Fontos, hogy a migráció tagállami hatáskör legyen. Az Európai Bizottság 2020. év végén megjelentette a migrációs paktum tervezetét, amellyel az volt a szándék, hogy elkezdenek vele hosszasan foglalkozni, de az elmúlt évek válságai ezt elsöpörték.
A témában nincs érdemi diskurzus, és az ukrajnai menekültválság minden fókuszt elvitt.
Szerintem a nagy kérdés az lesz az ukrán helyzet kapcsán, hogy mi lesz azzal a több millió emberrel, aki átjött a határon, és esetleg nem tud/akar majd hazatérni. Jó kérdés, hogy ezzel mit tudnak majd kezdeni az európai ellátórendszerek, hogyan történik meg ezeknek az embereknek a szétosztása, megtörténik-e, milyen lépések lesznek.
Ez el fogja vonni az európai tagállamok és az Európai Unió figyelmét a következő években.
Ami egyértelmű magyar siker, hogy a 2015-2016-os magyar válságkezelés hatására megindult egy szemléletváltás.
Kitűnik az, hogy a határokat védeni kell, meg kell szabni, hogy ki jöhet be és ki nem – legalábbis papíron –, ez egy fontos eredmény, de még továbbra is nagyon sok a nyitott kérdés. Ez a következő években is így lesz.
Janik Szabolcs: Kétségtelenül történt előrelépés az elmúlt években, többek között a magyar kormány, és tágabban a V4-ek kitartó szigorításpárti álláspontjának köszönhetően. Azonban a bevándorlás kérdése nem jutott nyugvópontra az EU-ban, legfeljebb az újabb válságok átmenetileg elfedik azt.
Továbbra is hosszú távú, fenntartható és konszenzusra épülő megoldásokra van szükség, hiszen Európának tudomásul kell vennie, hogy tartósan népszerű lesz a szomszédos régiókban, kontinenseken élőknek.
Az ukrajnai háború remélhetőleg véget ér a belátható jövőben, és a fegyverek ropogása elől menekülők sorsa is rendeződik. Az ukrán menekültválságot egyébként többen összehasonlították már a 2015-ös migrációs válsággal (nyilván elsősorban politikai célból).
Szerintem azok, akik továbbra is tágra nyitnák Európa kapuit minden érkező előtt – sokan vannak még, akik így gondolkodnak –, a jövőben érvként használhatják az Ukrajnából menekülők példáját, hiszen számukra a mostani válság pontosan ugyanolyan, mint a hét évvel ezelőtti. Hiszen, ha az ukránokat befogadjuk, miért ne fogadnánk be a közel-keletieket és az észak-afrikaiakat is?
Persze, nem zavarja őket, hogy az Ukrajnából menekülők érvényes személyazonosító okmánnyal érkeznek, együttműködnek a hatóságokkal és/vagy az első biztonságos országban (pl. hazánkban) maradnak, vagy biometrikus útlevelükkel legálisan továbbutaznak egy másik uniós tagállamba. Ez is rávilágít arra, hogy
különbséget kell tennünk az egyes migrációs folyamatok, kategóriák és okok között.
