Demeter Szilárd a műsorban elmondta, hogy szerinte
a nemzeti oldal a szólás- és véleményszabadság utolsó bástyája, ezért is fontos, hogy a jobboldal kiálljon, és elmondja a véleményét a baloldallal szemben.
A baloldali szavazók is ennek az országnak az állampolgárai, így egymás megértéséhez kell a párbeszéd, viszont a baloldalon ez abszolút nem működik. Úgy véli, hogy a baloldali elitben frusztráció van, és a jobboldal versenyhátrányban volt jó ideig. Demeter hangsúlyozta, hogy
a jobboldalnak el kell végre hinnie, hogy az intellektuális fölény a jobboldalon van, ugyanis látszódik a baloldalon, hogy nincsenek konstruktív gondolatok, csakis a begyakorolt, mindenhol elmondható panelek.
Az emberi jogok akkor tudnak érvényesülni, ha ezeket egy politikai közösség beépíti a saját jogrendjébe, és van ereje ezeket megvédeni
- mondta Demeter Szilárd. Szerinte a közjó a szolgálatot jelenti, és a jobboldal szerint a szabadság alapja a rend. Nem keveri össze a szabadságot a szabadossággal. Szerinte az ember nem lehet tökéletes, mert van egy felette álló hatalom, Isten.
A feladatunk az, hogy minél jobbak legyünk.
Demeter úgy látja, hogy képesek vagyunk nemzetben gondolkodni, és a nemzet részét képezik a határon túli magyarok is. Ez egy új szemlélet, amely a 2010 előtti Magyarországon hiányzott.
Az igazgató szerint a covid és a háború is megviselte mentálisan az embereket. Az emberek elbizonytalanodtak, és a nyugati civilizáció végveszélybe került. Demeter szerint ezért fontos a közösségek erősítése, mert
a válságokat úgy könnyebb túlélni, ha összetartunk, mintha egyedül vagyunk.
A Fidesz-kormány politikája kapcsán kifejette, hogy van víziója, és van hozzá tettereje is. Demeter szerint
a jó döntéseket az egyéni ember hozza, nem az intézmény.
Demeter úgy látja, hogy az NGO-k esetében látható, hogy ha nincs személyi felelőse egy adott döntésnek, csupán az intézmény, akkor nem lehet azt számonkérni. Brüsszel kapcsán leszögezte, hogy hiába nevezik Európa fővárosának, nem az. Elmondta, hogy nem olyan várossá vált, amely élhető, és biztonságos lenne manapság. Sajnos teljesen megváltozott kulturálisan és egyéb szempontból is.
Demeter Szilárd a műsorban beszélt még az irodalomról, a munkájáról, a kultúráról, és arról is, hogy szerinte milyen intézkedésekre lenne még szükség a mostani helyzetben. Szerinte
a kultúrára kellene több forrást biztosítani, mert bármilyen válság jön, azt az időt, amit nem annak felszámolásával töltünk, a kultúrával való foglalkozásra kellene fordítani.