Építési engedély nélkül, a hatóságokat félrevezetve épített magának álomvillát a harsányságáról, erőszakos akcióiról ismert baloldali politikus Budapest egyik legdrágább kerületében. Ráadásul régi parasztháznak próbálja álcázni a legalább 150 milliót érő épületet. Éppen az a Tordai Bence építkezett jogsértő módon, aki hosszú ideje a lehető legharsányabban támadott más, engedély nélkül építkező embereket.
A máskor oly hangos Tordai most mélyen hallgat a villabotrányáról.
Most nézzük meg, kicsoda valójában Tordai Bence.
Tordai 2007 végétől a Lehet Más a Politika társadalmi kezdeményezés szervezője, majd a párt alapító tagja, 2010-11-ben szóvivője. 2013 januárjában társaival együtt kilépett az LMP-ből, és a Bajnai Gordon által támogatott Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagjaként a közpolitikai ügyekért lett felelős. Tordai nevéhez több demonstratív akció köthető.
Miután 2017-ben feliratokat helyezett el Orbán Viktor miniszterelnök dolgozószobájának ajtaján, tettéért Kövér László, az Országgyűlés elnöke „örökre" kitiltotta a Parlamentből.
2018-ban képviselőként visszakerülve egy hozzászólásában letegezte a miniszterelnököt, majd „úgynevezett miniszterelnök"-ként aposztrofálta, pár nappal később pártelnöknek szólította, ezt követően pedig – egy törvényjavaslat tartalma elleni tiltakozásként – felszólalás gyanánt a kormányközeli CÖF rövid nevének ismételgetése miatt kapott újabb figyelmeztetést.
Az igencsak egyhangúra sikeredett felszólalás már csak azért is érdekes, mert az LMP-ben szocializálódott, azóta a Párbeszédben politizáló képviselő korábban kommunikációs igazgatója és szóvivője volt a törpepártnak. A felszólalásból ugyan nem derül ki, mivel jobb kommunikációs szakember párttársainál Tordai, aki nem először bizonyította be,
HOGY NEM A MEGFELELŐ SZÍNTÉREN PRODUKÁLJA MAGÁT.
Tordai nevéhez köthető a baloldal elmúlt évekbeli legnagyobb bohóckodása is. 2018. december 12-én megpróbálták ellehetetleníteni a parlament munkáját, de akciójuk teljes kudarcba fulladt. Később a szánalmas bohóckodást Tordai és társai az MTVA székháza előtt, majd pedig az épületben folytatták. Természetesen akciójuk teljes kudarcba fulladt.
Tordai a kudarcot követően sem hagyta abba szánalmas bohóckodását. 2019 végén Kocsis Máté a Facebook-oldalán beszélt arról, hogy az ellenzéki képviselő az ülésteremben, a liftben, a folyosón, mindenhol provokál, és sértő, gyalázkodó félmondatokkal, fenyegető megjegyzésekkel vegzálja nap mint nap a kormánypárti képviselőket.
A nullaszázalékos Párbeszéd képviselőjének legfelháborítóbb lépése az volt, hogy úgy oltatta be magát az orosz vakcinával, hogy közben határozati javaslatot nyújtott be baloldali képviselőivel közösen, hogy azok használatát tiltsák be Magyarországon. A párbeszédes képviselőtől az Origo természetesen megkérdezte, hogy fenntartja-e korábbi véleményét a keleti oltóanyagokkal kapcsolatban azután, hogy az orosz vakcinával oltatta be magát. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mindezek után ma is aláírná-e azt a baloldali képviselők által benyújtott határozati javaslatot, ami a keleti oltóanyagok ellen szól, illetve szándékában áll-e ezt visszavonni.
Tordai Bence válaszában - kérdéseinket figyelmen kívül hagyva - egy korábbi posztjára hivatkozott.
Ebben azzal próbálta megmagyarázni, hogy előbb támadta a keleti vakcinákat, majd az első adandó alkalommal beadatta magának az oltást, hogy megváltozott a helyzet.
Értékelése szerint januári posztjában "a vakcinákkal szembeni közbizalmat romboló, a putyini propagandát visszhangzó, orvosszakmailag nem megalapozott külügyminiszteri médiahadjárat ellen emelt szót". Érdemes megemlíteni, hogy a tudósok már ekkor is egyértelműen azt mondták, hogy a Szputnyik V megbízható és hatékony oltóanyag. Arról nem is beszélve, hogy Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök ekkor folytatott megbeszélést a vakcina európai alkalmazásáról és a közös vakcina-előállításról.
Tordai azt állítja, hogy a brit The Lancet folyóiratban 2021. február 2-án publikált kutatási eredmény változtatta meg a véleményét. Ebben az állt, hogy a Szputnyik vakcina harmadik fázisú tesztjei kimutatták, hogy az oltóanyag 91,6 százalékos hatásosságot mutatott. Csakhogy a Párbeszéd és a párt politikusai ezután is bizalmatlanságot próbáltak kelteni a keleti oltóanyagok körül, így Tordai érvelése hamis.
Nem mellesleg a párbeszédes politikusok egyszer sem határolódtak el szövetségeseik oltásellenes megnyilvánulásaitól sem, ami azt jelzi, hogy azonosulnak ezekkel a kijelentésekkel.
A rengeteg provokációra végül csúnyán ráfizetett Tordai, mivel még 2021 márciusában 8,2 millió forintos büntetést kapott Kövér László házelnöktől, amiért többszöri felszólítás után is inzultálta, akadályozta a szabad mozgásban Varga Mihály pénzügyminisztert.
Tordai ezt követően is folytatta a botránypolitizálást. 2021. október 26-án került sor az Igazságügyi Bizottság éves miniszteri meghallgatására a Parlamentben. A bizottság egyik tagja, Tordai Bence párbeszédes politikus, miután végigunatkozta az ülést, a folyosón elkezdte zaklatni Varga Judit igazságügyi minisztert, mégpedig olyan kérdésekkel, amelyekre a válasz a bizottsági ülésen már elhangzott. A történtekből arra lehet következtetni, hogy Karácsony Gergely párttársát nem érdekli az áldozatsegítés, csupán a provokáció.
Tordai persze az ukrajnai háború kapcsán sem tudta mérsékelni magát. A Párbeszéd országgyűlési képviselője arról írt korábban a Facebook-oldalán, idézzük: "A béke, a biztonság és az igazság érdekében
itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország is megkezdje a direkt fegyverszállításokat..."
Vagyis
BELEKEVERNÉ MAGYARORSZÁGOT A HÁBORÚBA, ÉS HALÁLOS VESZÉLYBE SODORNÁ A KÁRPÁTALJÁN ÉLŐ MAGYAROKAT IS,
miközben szürreális módon a békére és a biztonságra hivatkozik.