Bányay Judit tűzoltó százados elmondta, hogy a tűz átterjedt a felette lévő negyedik emeleti lakásba is.
A tűzoltók tíz embert menekítettek ki a házból, amit - velük együtt - huszonheten hagytak el.
A mentők nyolc embert vittek kórházba enyhe füstmérgezéssel, stabil állapotban, az MTI információi szerint köztük egy csecsemőt is.
A legfrisebb hírek szerint elhagyhatta a kórházat az a hét felnőtt, akit egy debreceni lakástűz kapcsán szállítottak a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjába füstmérgezés gyanújával hétfő reggel.
A csecsemő a gyermekgyógyászati klinikán rövid ideig oxigént kapott, jelenleg megfigyelésen tartják bent.
A debreceni hivatásos tűzoltók két vízsugárral gyorsan eloltották a tüzet, az épületet átszellőztették.
A Haon azt írja, hogy az érintett lakóházat a közelmúltban újították fel, ennek köszönhető, hogy nem okozott még nagyobb kárt a keletkezett tűz.
A lap úgy tudja, hogy az egyik albérlő állítólag egy tüzet okozó töltő, vélhetően telefontöltő miatt hívta a mentőket.
Az oldala azt is írja, hogy a lakó minden szomszédhoz bekopogott, hogy riassza lakótársait, a 4. emeleten lakó fiatal házaspár kisbabájukkal viszont bennragadt az ingatlanban.
A kisgyerekes család segítségért kiabált, de a hatalmas füst miatt már csak a kiérkező mentők tudtak segíteni rajtuk.
Kórházba szállították őket, a lány tudomása szerint azonban sem nekik, sem a többi lakónak nem esett komolyabb baja.