Nem szabadulhat a tömegszerencsétlenséget okozó, grúz embercsempész
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/WKONZgn3t32meC41hFsnUY9gh-29KXkgLh3alXVeKXY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0MzZhN2QwNjBlYzQ0ODE5ZmM0YWQzMjM2NzFjZjY5.webp)
A férfi július 9-én Magyarországon,
egy déli határnál lévő erdőben egy svéd rendszámú kocsival felvett 13 szír migránst, hogy Nyugat- Európába vigye őket.
Egyikük a jobb oldali első ülésen, a többi 12 migráns az egyterű kialakítású autó utasterében, és csomagtartójában utazott úgy, hogy a sofőr lehajtotta a hátsó üléseit, megnövelve ezzel a kocsi belső terét.
A sofőr az M1-es autópályának a külső forgalmi sávjában Budapest felől Győr irányában haladt, amikor
észrevette, hogy egy rendőrautó követi.
A férfi ekkor gyorsított, majd felfigyelt egy lejáratra az úttest jobb oldalán, a leállósáv mellett, amelyről azt feltételezte, hogy azon keresztül el tudja hagyni az autópályát. A férfi ezért fékezett, letért a leállósávba, és megpróbált jobbra kanyarodni, azonban
az autó sodródni kezdett, majd az elejével az úttest mellett kialakított füves-fás területen egy fának ütközött.
A baleset során
13 migráns megsérült, egyikük a helyszínen meg is halt. A balesetben nyolc migráns súlyosan megsérült, egyikük meghalt a kórházi kezelése alatt.
Négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek. A sofőr, aki maga is könnyebb sérüléseket szenvedett, a baleset után kiszállt az autóból, majd
anélkül, hogy segítséget nyújtott volna sérült utasainak, futva elmenekült a helyszínről.
A sofőrt a polgárőrök találták meg később Ácson, az autópályától közel 500 méterre egy földút melletti árokban.
A komáromi bíróság július 12-én elrendelte a férfi letartóztatását, melyet ügyészi javaslatra április 12-ig meghosszabbított.