A jogász-szakember felhívta a figyelmet arra, hogy világos érdekek támasztják alá a magyar uniós tagságot, ami nem lehet önmagáért való, ahogy azt a balliberális oldalon gyakran hangoztatják.
Szánthó Miklós az ukrajnai háborúval és Oroszországgal kapcsolatban hangsúlyozta, minden vitán felül áll, hogy
Oroszország agressziót követett el, megsértette Ukrajna szuverenitását, ugyanakkor a szankciós politika elhibázott.
Az amerikai hallgatóság figyelmét, a szankciók hatására utalva, arra hívta fel, hogy az Egyesült Államok érdekeit sem szolgálja az, ha Oroszországot leválasztják Európáról és Kína felé tolják.
Szánthó Miklós a konzervatívok együttműködésével kapcsolatban az esemény után a közmédiának megerősítette, hogy az "Isten, haza, család" hármasa olyan összekötő kapocs, amelyre az európai-amerikai, illetve magyar-amerikai együttműködés is alapozható. Ebben pedig Magyarország egy iránytű lehet - tette hozzá.
Szánthó Miklós közölte, azon dolgoznak, hogy
idén is megrendezhessék az amerikai konzervatívok egyik legnagyobb eseményét, a CPAC-et (Conservative Political Action Conference) Magyarországon.
Shea Bradley-Farrell, a Counterpoint Institute igazgatója, a pódiumbeszélgetés moderátora a közmédiának adott interjúban Magyarország szerepét az ott vallott hagyományos konzervatív értékek miatt nevezte fontosnak. Olyan értékek ezek, amelyek a liberális baloldal állandó támadása alatt állnak - mondta, és megjegyezte, hogy sajátos módon azok az új eszmék, amelyeknek része az LMBTQ- és transzgender témák előtérbe helyezése, politikai programként előbb volt jelen az Európai Unióban, mint az Egyesült Államokban, ahol az Obama-adminisztráció karolta fel.
A Conservative Partnership Institute és a Counterpoint Institute washingtoni rendezvénye a "Konzervativizmus Európában és Magyarországon - miért számít az Egyesült Államokban?" címet viselte.