Gulyás Gergely: Azonnal tűzszünet és béketárgyalás kell
![kormányinfó, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő, 2023. augusztus 24. Mit, miért tesz a kormány? címmel](https://cdn.origo.hu/2023/12/HLV58cwdIR32jHOgy1E_qk10ie3nRNgcJC1nxXT-ZEk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU1ZGM4ZTNlOGM5ZTQ5Njc4OTJkMjJiYTg3MGU4MjNi.webp)
Az augusztus 20-ai ünnepségsorozat lebonyolítását sikeresnek tekinthetjük
– mondta Gulyás Gergely. Hozzátette, hogy minden idők leglátványosabb tűzijátéka volt, és minden eddiginél többen vettek részt a rendezvénysorozaton. Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy naponta több tízezer ember vett részt a programokon, az esti tűzijátékra pedig több százezer ember volt kíváncsi. A kisebb városokban is voltak megemlékezések, és minden programra rengetegen voltak kíváncsiak.
A vendégek több száz eseményen ünnepelhették Magyarország születésnapját. A központi rendezvény Budapesten volt. Novák Katalin köztársasági elnök pedig Esztergomban mondta el ünnepi beszédét, és ott is adta át a kitüntetéseket.
Összességében elmondható, hogy fennakadás nélkül zajlottak az események, és a nagyszámú külföldi delegáció ellenére sikerült ezeket problémamentesen koordinálni.
A miniszter köszönetet mondott a szervezőknek és a rendőröknek is. A rendezvények méltóak voltak az 1000 éves magyar államhoz.
A miniszter ismertette azt is, hogy
több mint 60 ezren látogattak ki augusztus 20-án a Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokságra (a délelőtti és a délutáni programot összesítve), és csütörtökig a 350 ezret is meghaladta az eladott jegyek száma, az utolsó napokra pedig már jegyeket sem lehet kapni, mert mind elkelt.
A miniszter szerint nagy siker, hogy több mint 2100 versenyző nevezett erre a világbajnokságra, és
soha ennyi atléta nem vett még részt az atlétikai világbajnokság négy évtizedes története alatt mint most.
A miniszter kifejtette, hogy az elmúlt két hónap tapasztalata alapján az látszódik, hogy ha nem tesznek erőfeszítéseket a béke iránt, akkor el fog húzódni az orosz-ukrán háború. Gulyás Gergely kiemelte, hogy a kormány álláspontja változatlan: továbbra is a tűzszünetet és a béketárgyalásokat sürgeti. Ez Európa érdeke is, mert a fegyverkezés kihat az inflációra és a gazdasági növekedésre is.
A kormány harcol az infláció letöréséért és úgy néz ki, hogy akár már októberre egy számjegyűre tudja csökkenteni azt.
Gulyás Gergely szerint fontos, hogy a kormány háborús helyzetben is megvédte a munkahelyeket, célja pedig továbbra is az inflációt meghaladó béremelés biztosítása, amelyre jelen állás szerint még idén jó esély van.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra is, hogy a háborút megelőző időszakhoz képest sokszorosára emelkedett az ukrán gabona európai importja.
A háborút megelőzően összesen évi 40-50 ezer tonna import érkezett az ukrán gabonából és napraforgóból. Ezzel szemben 2022-ben már 2,5 millió tonna, 2023-ban pedig havi 250 ezer tonna, azaz éves szinten már 3 millió tonna áramlott be a korábbiakhoz képest.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az Európai Unió (EU) szabályai nem az unió egészét kényszerítették szolidaritásra, hanem csak az Ukrajnával szomszédos államokat. Emlékeztetett, hogy Magyarország ezért döntött a határ lezárásáról az ukrán gabona előtt, aminek az „indokoltságát a bizottság is elismerte", hiszen lehetővé tette az útvonalak felfüggesztését szeptember közepéig. Gulyás Gergely azonban kiemelte, hogy
a bizottság és az EU azóta sem tett semmit annak érdekében, hogy a szárazföldi szolidaritási útvonalakat tehermentesítő tengeri folyosókat helyreállítsák.
Magyarország indítványozza, hogy szeptember 16-tól az Európai Bizottság hosszabbítsa meg az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat
– hangsúlyozta, majd hozzátette: amennyiben az Európai Bizottság nem lép ez ügyben, a magyar kormány ugyanazokat a védőintézkedéseket vezeti be, mint a többi szomszédos tagállam. A miniszter elmondta, hogy
olyan áldozatot nem vállalhatunk, ami a magyar mezőgazdaságot hozza lehetetlen helyzetbe.
A kormány minden nehézség ellenére tudja tartani vállalását, hogy még az idei évben egy számjegyűre csökken az infláció, és jó esély van arra, hogy ez ne decemberben legyen, hanem novemberben vagy talán már októberben – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta, hogy a legfontosabb magyar gazdaságpolitikai célt el tudta érni a kormány, így a háborús helyzetben is megvédték a munkahelyeket.
Magyarországon továbbra sem a munkanélküliséggel, hanem sokkal inkább a munkaerőhiánnyal kell szembenézni. Az infláció mérséklésével a kamatokat is csökkenteni tudják
– mondta, fontosnak nevezve, hogy újra a hitelezéseknek, és így a beruházásoknak tágabb keretet nyitó kamatkörnyezet legyen Magyarországon. Gulyás Gergely kitért arra is: továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az online árfigyelőről szólva elmondta: a lényege az volt, hogy hatékony eszközt adjon az emberek kezébe, és árversenyt generáljon az üzletek között, ezáltal letörve az inflációt. Szentkirályi Alexandra kifejtette: az elmúlt másfél hónapban jelentős árversenyt generált, amelynek eredményeként 62 termék kategória közül 52 esetben csökkentek az árak, ennek 1,8 százalékos inflációcsökkentő hatása lehetett. Mint mondta,
722 üzletet vizsgáltak, ebből 70 üzletnél találtak kifogást, 102 jogsértés történt.
A leggyakrabban az volt a kifogás, hogy nem tüntették fel az árcsökkentést. A kormányhivatalok összesen 25 millió forint bírságot szabtak ki. Kitért arra is, hogy indulása 1,2 millióan keresték fel az árfigyelő weboldalát, tehát aktívan használják az emberek a rendszert. Leggyakrabban a csirkemell, a cukor, a tej a tojás és az olaj szavakra kerestek rá. A rendszert hamarosan tovább fejlesztik, a 62 kategóriát bővíteni fogják olyan irányba, ahogy arra az emberek igényt tartanak.
Gulyás Gergely komoly gazdaságpolitikai sikernek nevezte azt, hogy a magyar kormány már háború előtt megállapodott arról, hogy Magyarországra települ a legnagyobb német hadiipari cég. Kitért arra is, hogy megérkezett az első Leopard A7-es páncélos hazánkba, amely a kiképzéseket segíti majd.
A magyar gáztározók töltöttségi szintje jelenleg 88 százalékon áll a tárcavezető tájékoztatása szerint, ez a lakossági gázfogyasztást nézve 214 téli napra elegendő.
Jól állunk a gázfeltöltöttséggel
– szögezte le a miniszter.
A fővárosban látható, kerékpársávokat leválasztó karókkal kapcsolatos szakmai kritikákkal kapcsolatban feltett újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely felidézte:
EDDIG A FŐVÁROS MEGELÉGEDETT AZZAL, HOGY CSAK AZ AUTÓT HASZNÁLÓKAT ILLESSE MEGVETÉSSEL, DE MA MÁR AZOK ÉLETÉT IS MEGNEHEZÍTI, AKIK ÉLETEKET MENTENEK,
így a mentősökét. A mentőautónak rendkívül gyorsan kell haladnia az életmentés érdekében, óriási felelőtlenség tehát a karók használata, amelyektől nem férnek el.
A MINISZTER SZERINT HA VALAKI GYŰLÖLI AZ AUTÓSOKAT, AKKOR SEM TEHETI LEHETETLENNÉ A MENTŐAUTÓK ÉS A RENDŐRAUTÓK GYORS HALADÁSÁT.
Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva – mely a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat Soros-alapítvány általi támogatására irányult – hangsúlyozta: ha a főváros külföldről kap támogatást, akkor fontos az átláthatóság és az, hogy elszámoljanak a pénzzel.
AMENNYIBEN A PÉNZ A BALOLDAL TÁMOGATÁSÁRA FOLYT EL, AKKOR EZ AZ ELSZÁMOLÁS MÉG NEM TÖRTÉNT MEG
– emelte ki a miniszter, aki szerint a jelenség nemzetbiztonsági kockázatot is felvet. A miniszter azt reméli, a végén mindenki megtudhatja, hogy „kik tudták megvásárolni a magyar baloldalt".
A baloldal augusztus 20-ai tűzijáték miatt indított, összehangolt baloldali támadásokkal kapcsolatban az Origo kérdésére Gulyás Gergely elmondta, hogy ugyan az "összehangoltságon" még van mit javítani, de azzal az állásponttal ért egyet, hogy
AUGUSZTUS 20-A EGY ÁT NEM POLITIZÁLT NEMZETI ÜNNEP,
amiben eddig mindig közmegegyezés volt – az lenne a jó, ha ezt meg tudnánk őrizni – emelte ki.
A küszöbön álló tanévkezdéssel minden eddiginél nagyobb közlekedési káoszra lehet számítani a fővárosban a kihelyezett karók és a Lánchíd lezárása miatt. Az Origo ezzel kapcsolatban feltett kérdésére válaszolva Gulyás Gergely úgy fogalmazott:
KARÁCSONYÉK OLYAN SZABÁLYOKAT HOZNAK, HOGY AZOK MIATT AKI MÉG HAJLANDÓ AUTÓBA ÜLNI, EGYRE INKÁBB MEGGONDOLJA, HOGY MEGTESZI-E.
A korábban 30-40 perces utakból mára másfél-kétórás utak lettek, "ez helytelen". A nagycsaládosok helyzetére kitérve a miniszter azt mondta: lehetetlen több gyermeket tömegközlekedéssel iskolába-óvodába, bölcsődébe vinni reggelente, vannak tehát családok, amelyek esetében megkerülhetetlen az autóhasználat.
Nem helyes, hogy a főváros őket ellenségnek tekinti
– szögezte le.
A Kormányinfó az alábbi videón nézhető vissza!