Szijjártó Péter: Magyarország újabb kétmillió dollárral segíti harminc templom felújítását Libanonban

HAN, Matjaz; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. október 11. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. október 11-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint tárcavezető a libanoni kollégájával közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy olyan országból érkezett, amelynek szomszédságában háború dúl, de az ukrajnai fegyveres konfliktusnak nemcsak a térségben, hanem az egész világon érezhetők a negatív hatásai.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

Elmondta, ilyen az élelmezési válság is, amely a nehéz helyzetben lévő országokat sújtja leginkább, például látható, hogy Libanonban mekkora erőfeszítésekbe kerül napjainkban a lakosság ellátása.

- közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország földrajzi helyzeténél fogva folyamatosan érzi a háború és az illegális bevándorlás jelentette kettős nyomást.

"Ha ez a nyomás növekedni fog, akkor azt Európa nem fogja tudni kezelni" - figyelmeztetett.

Kitért arra is, hogy Libanonban mára a népesség mintegy ötödét a Szíriából áttelepültek teszik ki, ezért a nemzetközi közösségnek elő kellene segítenie az érintettek visszatérését, miután ellátásuk nagy terhet jelent a befogadó közösség számára.

Rámutatott, hogy ennek elmaradása az élelmezési válsággal együtt oda vezethet, hogy újabb tömegek indulnak meg Európa felé.

A miniszter ennek kapcsán tudatta, hogy a magyar kormány eddig harminchárom keresztény templom felújítását finanszírozta a közel-keleti országban 1,8 millió dollárból, és most a rekonstrukciós program második szakasza véget ért, így megkezdődhet a harmadik, amelyben kétmillió dollárból újabb harminc templomot fognak renoválni.

Kiemelte:

- fogalmazott.

Szijjártó Péter végül leszögezte: Magyarország és Libanon két, földrajzilag egymástól távol eső ország, de mégis egyformán érdekeltek abban, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen, és még azelőtt legyen béke, mielőtt elharapózna az élelmezési válság, amely újabb milliókat és tízmilliókat sarkallna hazájuk elhagyására.

- jelentette ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!