Meglepő megoldási javaslat a Microsofttól: ennyiszer kell újraindítani a gépet

Windows,probléma
Fotó: X
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, hatalmas káosz volt pénteken világszerte egy globális informatikai probléma miatt. A tömeges Microsoft-kiesés miatt rengeteg repülőjáratot töröltek, televíziócsatornák, repülőterek és bankok függesztették fel működésüket, de még műtéteket is halasztottak el. Most a Microsoft tett egy javaslatot az ügyfeleinek, úgy tűnik, ezt a problémát is megoldja a számítógépek újraindítása. 
Vágólapra másolva!

Azokat a cégeket érinti a leállás, amelyek a Crowdstrike kiberbiztonsági cég ügyfelei, a vállalat dolgozik a probléma megoldásán. Addig is a Microsoft egy egészen egyszerű feladatot javasol az ügyfeleinek az informatikai problémájának a megoldására.

Próbálja újraindítani a számítógépet 15-ször

 – ezt kérték az ügyfeleiktől, amiről a Sky News számolt be. 

A vállalat közölte, hogy egyes ügyfeleiknek megoldódtak a szolgáltatásaikhoz kapcsolódó technikai problémáik a gépeik 15-szöri újraindítása után. Honlapján a cég azt írta, 

többen is jelezték, hogy helyreállt a rendszerük jó pár újraindítás után. 

Windows,probléma
Fotó: X

További javaslatokat a folyamatban lévő problémák megoldására vonatkozóan itt találnak.

A legnagyobb brit vasúttársaság közölte az utasokkal, hogy „széles körű informatikai problémák” miatt késésekre kell számítaniuk, míg a Ryanair „lehetséges fennakadásokra” figyelmeztetett. 

Az amerikai CrowdStrike kiberbiztonsági vállalat elismerte, hogy cégük a felelős a hibáért. A Sky News brit hírcsatorna nézőinek adás helyett csak egy üzenetet sugárzott reggel, azóta újra megkezdték az adásokat. 

A Ryanair weboldalán egy „harmadik fél által okozott informatikai problémára hivatkozott a leállás miatt, amely kívül esik a Ryanair ellenőrzési körén, és az összes, a hálózaton működő légitársaságot érinti”. A probléma világszerte érinti a vállalatokat,

Ausztrália, Új-Zéland, India, Japán, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság egyaránt érintett. 

Az X-en található különböző jelentésekben a felhasználók azt állították, hogy vagy egy üres oldal vagy egy 429-es HTTP-kód hiba jelent meg, amikor megpróbáltak bejelentkezni. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!