Gyurcsány képviselője azt mondta: Neki hazafias kötelezettsége, hogy ne érkezzenek meg az uniós pénzek Magyarországra - videó

GYURCSÁNY Ferenc; MOLNÁR Csaba; DOBREV Klára ellenzék EP-alelnök EP-képviselő eredményváró rendezvény házaspár Közéleti személyiség foglalkozása politikus politikus felesége politikusnő SZEMÉLY ügyvezető alelnök
Budapest, 2019. október 13. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k) és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti (EP) képviselője, az EP alelnöke, valamint Molnár Csaba, a DK EP-képviselője, ügyvezető alelnöke (b) a budapesti Kazimír Bisztrónál, ahol Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt az önkormányzati választás részeredményeit figyeli. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Gyurcsány pártja hétfőn "Árnyékormány-infót" tartott Molnár Csaba EP-képviselő és a bukott tévés, jelenlegi országgyűlési képviselő, Kálmán Olga részvételével, ahol Molnár, a baloldal árnyékkormányának árnyékkancellária minisztere egyértelműen kijelentette, hogy neki hazafias kötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy Magyarországra ne érkezzenek uniós pénzek. Nos, Gyurcsány Ferenc a hazafias kötelezettséget, mint elvárást korábban már megfogalmazta, és tudvalévő, hogy ezt várja el Karácsony Gergely főpolgármestertől is. Így nem meglepő, hogy a bukott pártelnök a saját pártjának tagjaitól is maximális lojalitást és küzdelmet vár el a kormánnyal szemben. Miközben Gyurcsányék azt hangoztatják, hogy emelni kell a pedagógusok bérét, ők maguk szüntelenül azon munkálkodnak itthon és Brüsszelben egyaránt, hogy hazánk ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. És így a tanárok se a pénzüket. Ráadásul ezt most a Gyurcsány-párt uniós képviselője be is ismerte: Gyurcsányék azon dolgoznak, hogy ne jöjjenek uniós források hazánkba, közben pedig álszent módon levelet írtak az Európai Bizottságnak, és erőszakos tüntetést szerveztek, hogy ezzel is demonstrálják, ők támogatják a pedagógusokat. A valóság azonban fájdalmas, mert a dollárbaloldal mindent megtesz azért, hogy ne érkezzenek meg ezek a források, és csak hergelik az embereket, ráadásul a viselkedésükkel a pedagógusok ügyét kiüresítik, saját politikai céljaik haszonszerzésére használják fel. Az ügyben megkerestük Gyurcsányék sajtóosztályát, de ezidáig megkeresésünkre nem érkezett válasz.
Vágólapra másolva!

Molnár Csaba "árnyékminiszter", aki egyébként Gyurcsányék európai parlamenti képviselője is, azt mondta a hétfői "Árnyékkormány-infón", hogy

neki hazafias kötelezettsége, hogy megakadályozza az uniós pénzek Magyarországra érkezését. Hozzátette azt is, hogy ennek a hazafias kötelezettségének mindenáron eleget fog tenni.

Nos, Molnár talán nem véletlenül fogalmazta meg ilyen tűpontosan, mi is a feladata. Ugyanis ez a kijelentése értékelhető úgy is, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által már említett és elvárt hazafias kötelezettségnek akar eleget tenni. Mint ugyanis arról korábban már beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc nyíltan világossá tette azt is, hogy Karácsony Gergely főpolgármestertől mit vár el. Gyurcsány akkor, a Spirit FM-nek adott interjúban konkrétan arról beszélt, hogy

elvárja, hogy Karácsony vigye bele a fővárost a kormány elleni harcba, mert egyébként találnak más főpolgármester-jelöltet. (Később aztán Karácsony engedelmeskedett is, amiért Kálmán Olga meg is dicsérte.)

Az uniós pénzek kapcsán is színt vallott a bukott pártelnök:

Elismerte Gyurcsány Ferenc, hogy

a Demokratikus Koalíció brüsszeli képviselői gyakorlatilag mindent megtesznek azért, hogy hazánk ne jusson hozzá a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokhoz.

Molnár Csaba meg akar felelni a pártelnöke elvárásának

Molnár Csaba úgy tűnik, nem akarja megvárni, amíg Gyurcsány Ferenc felé is kritikával fordul, így inkább szépen végrehajtja a pártelnök kérését. A párt EP-képviselője ugyanis egy, az uniós pénzekkel kapcsolatos újságírói kérdésre azt mondta hétfőn, hogy

a párt EP-képviselői azon dolgoznak, hogy az uniós pénzek ne érkezhessenek meg Magyarországra.

Szó szerint így fogalmazott:

Döbbenetes, hogy Molnár Csaba miközben ezt mondta, komoly kritikákkal illette a kormányt, és azzal vádolta meg az ország vezetését, hogy nem akarják rendezni a pedagógusok helyzetét.

Álszent módon viselkedik a Gyurcsány-párt és a dollárbaloldal, mert ők azok, akik mindent megtesznek azért, hogy a pedagógusok ne kapják meg a fizetésemelést, minél később kerüljön sor a bérük rendezésére.

Ugyanis ha nem, vagy minél később kapja meg Magyarország az uniós forrásokat, addig nem lehet rendezni teljes egészében a pedagógusok bérét sem. Molnár azt is elmondta az "Árnyékkormány-infón", hogy

a céljuk egyértelmű, és ez az, hogy ne jöjjön pénz a magyar emberekhez.

Hozzátette:

A Gyurcsány-párt levélben kérte az uniós pénzek visszatartását az Európai Bizottságtól

A párt korábban kiadott egy közleményt, amely szerint az uniós pénzek "megmentésének" – tehát visszatartásának – érdekében Rónai Sándor, a párt Európai Parlamenti képviselője, "árnyék-külügyminisztere" levelet ír az Európai Bizottságnak. Ebben azt követelték, hogy hazánk ne kapja meg a neki járó forrásokat. Most pedig Molnár Csaba is elárulta, min dolgoznak a háttérben: azon, hogy ne kapjuk meg a nekünk jogosan járó pénzeket.

A Fidesz elítéli a baloldal viselkedését

A Fidesz közleményben ítélte el a dollárbaloldal saját hazája elleni viselkedését. Azt írták, hogy

Az alábbi videón pedig az látszódik, hogyan használja fel a dollárbaloldal a pedagógusok ügyét arra, hogy erőszakkal nyomást gyakoroljon a kormányra, és politikai haszonra tegyen szert. A képsorok tanúsága szerint főként baloldali képviselők hergelték az embereket, majd erőszakot alkalmaztak a rendőrökkel szemben, akik végül könnygázt vetettek be az erőszakos tüntetők ellen. A tüntetést a szervezők nem jelentették be a hatóságokhoz.

Mivel tavaly a Fidesz-KDNP már negyedszer kapott kétharmados felhatalmazást a magyar emberektől a kormányzásra, ami még nagyobb kudarcot jelentett a dollárbaloldalnak, mindent meg akarnak tenni azért, hogy törvénytelen eszközökkel megbuktassák a magyar kormányt. Mivel az emberek bizalmát nem tudták elnyerni, így erőszakos eszközökhöz folyamodnak.

Amint folyósítják az uniós pénzeket, 561 ezer forintra nő a pedagógusok átlagbére

Mint ismert, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára Facebook-oldalán jelezte hétfőn, hogy

újabb fontos lépés a pedagógusbér-emelés felé: részleges megállapodás született Brüsszelben. A folyósítást követően azonnal 561 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére.

A tárca közleményben emlékeztetett arra, hogy a Belügyminisztérium célja, hogy a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését emelje, a kormány ezért

JANUÁRTÓL TÍZSZÁZALÉKOS PEDAGÓGUSBÉR-EMELÉST TUDOTT MEGELŐLEGEZNI.

Amikor Magyarország megkapja a neki jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógusbér-emelés következhet: az idei béremelés mértéke januárig visszamenőleg legalább 21 százalékos lesz, ezt követően – 2021-hez képest – 2024-ben 25 százalék, 2025-ben pedig 29-30 százalék lehet a béremelés mértéke – fejtették ki a béremelésről, hozzátéve, hogy a kormány vállalása, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése eléri a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát.

Mindezek ellenére hergeli az embereket a dollárbaloldal.

A Gyurcsány-párt mélységesen hallgat

Az Origo megkereste Gyurcsányék sajtóosztályát az üggyel kapcsolatban, és az alábbi kérdéseket küldtük el, de ezidáig nem kaptunk válaszokat.

  • Rónai Sándoron kívül volt-e más uniós képviselő, aki aktív részese volt ezen levél megfogalmazásának?
  • Mi akarnak elérni a DK képviselői a fentebb említett levéllel?
  • Kijelenthető, hogy a DK képviselőcsoportja azon dolgozik, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat?
  • "Valójában az Unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe" – fogalmazott Gyurcsány Ferenc pártelnök a Spirit FM-nek adott interjújában. Hogyan értékelhetjük elnök úr szavait? Mit szeretett volna ezzel üzenni az uniós pénzek tekintetében?

Amint válaszolnak kérdéseinkre, cikkünket frissítjük!

AMI TÉNY: A DOLLÁRBALOLDAL HATHATÓS KÖZREMŰKÖDÉSÉNEK KÖSZÖNHETŐEN BRÜSSZEL TOVÁBBRA IS HÚZZA AZ IDŐT A MAGYARORSZÁGNAK JÁRÓ UNIÓS FORRÁSOK KIFIZETÉSÉRE. AZ IDEI PEDAGÓGUSBÉR-EMELÉSHEZ BRÜSSZEL 166 MILLIÁRDDAL TARTOZIK.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!