Gulyás Gergely: David Pressmannek elnézést kellene kérnie

Bayer
Vágólapra másolva!
Egyik amerikai nagykövet sem érezte úgy, hogy sajtótájékoztatót kell tartani, de Magyarországon David Pressman igen, ami érthetetlen - hangsúlyozta Gulyás Gergely a Bayer show-ban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az amerikai nagykövetség és személyesen David Pressman is hibázott, amikor meghívták a széderestre az antiszemita Gyöngyösi Mártont.
Vágólapra másolva!

Nem bánta meg, hogy elment a széder vacsorára, sőt sohasem volt antiszemita - ezt mondta Gyöngyösi Márton a HírTV-nek.

Emlékezetes, a politikus 2012 novemberében arra szólította fel a kormányt, mérje fel „az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".

Gyöngyösi Márton szerint ő már bocsánatot kért a korábbi kijelentéseiért. Gulyás Gergely a Bayer show-ban úgy reagált, másnak is bocsánatot kellene kérnie.

"Az amerikai nagykövetség szerintem e tekintetben hibázott, személyesen nagykövet is hibázott, tényleg egyszerűbb lenne elnézést kérni, és azzal lehetne a legrövidebbre zárni azt, ami történt. Annál kellemetlenebbet, minthogy a zsidó szervezetek vezetői magyarázkodnak, hogy ők ugyan nem ültek volna le Gyöngyösi Mártonnal vacsorázni, de ott szembesültek azzal, hogy ott van, felállni, meg nem mertek, mert mégiscsak az amerikai nagykövet hívta őket, ennél kellemetlenebb helyzetbe hozni embereket. Más kérdés, hogy van, akit jobban és van, akit kevésbé sajnálok a magyarázkodók közül, de ezt nehéz elképzelni"

- jelentette ki Gulyás Gergely.

„Ruszkik, haza!", ilyen felirattal demonstrálják a Jobbik politikusai a közösségi oldalon, hogy beálltak az amerikai háborúpárti plakátkampány mögé. A miniszterelnökséget vezető miniszter a Bayer show-ban elmondta: több mint hat és fél évtizedet késtek az amerikaiak. A miniszter úgy fogalmazott, mi örültünk volna annak, ha itt Magyarországon a ruszkik hazaküldésében ők részt vesznek.

"Egyik amerikai nagykövet sem érezte úgy, hogy sajtótájékoztatót kell tartani, de Magyarországon David Pressman igen, ami érthetetlen"

- hangsúlyozta a miniszter. Az amerikai nagykövet a napokban jelentette be, több mint 50 intézményre és személyre vetett ki szankciókat Washington, hogy korlátozza Oroszország hozzáférését a nemzetközi pénzügyi rendszerhez.

"Hogyha az történik, hogy ez a bank a jelenlegi világpolitikai helyzetre tekintettel az amerikaiak tűrésküszöbének a határán túl van, és felteszik egy listára más országok, mondom, köztük európai uniós országok más intézményeivel, és ennek a banknak egy vezetőjét, ez mondjuk a világpolitikának egy olyan lépése, egy olyan lépése az Egyesült Államoknak, ami világpolitikában nem szokatlan. Hogy miért kell ehhez egy ilyen, kicsit nevetségesnek tűnő haccacárét is csinálni? Ezt én nem tudom megmondani"

- tette hozzá.

A miniszter rámutatott: mi továbbra is a jó kapcsolatokban vagyunk érdekeltek, tehát bízunk benne, hogy mindenki levonja a következtetést abból, ami történt.

Teljes adás:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!