Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból

Budapest, 2021. február 19. Zászlók a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) új budapesti székházán, a Lánchíd palotán az átadó napján, 2021. február 19-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A magyar kormány visszahívja delegáltjait a Nemzetközi Beruházási Bankból - írja a vg.hu.
Vágólapra másolva!

A kormány áttekintette a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) helyzetét, és arra jutott, hogy a bankban való részvétel értelmetlenné vált, ezért úgy döntött, hogy visszahívja a bankból a kormányzati delegáltjait – értesült hiteles forrásokból a Világgazdaság.

Szerda délután David Pressman amerikai nagykövet Budapesten bejelentette, hogy az Egyesült Államok szankciós listára tette a magyarországi központtal működő NBB-t, illetve három vezetőjét. Közülük ketten orosz állampolgárok, egy pedig magyar: Laszlóczki Imre, a bank alelnöke.

A diplomata arról beszélt, hogy az Egyesült Államok több mint ötven intézményre (köztük az NBB-re) és személyre vetett ki szankciókat, mert véleményük szerint „Oroszország pártját fogják”. A szankciókkal akarják elérni, hogy Oroszország kevésbé férjen hozzá a nemzetközi pénzügyi rendszerekhez. Mint mondta, az USA nem ért egyet azzal, hogy „Magyarország vendégül látja” a pénzintézetet, amelynek vezető tisztviselői diplomatakiváltságokkal rendelkeznek. Ez szerinte olyan probléma, amelyet muszáj megoldani.

Azt is leszögezte, hogy az USA fontos szövetségesének tekinti Magyarországot, és konstruktív kapcsolatot kíván fenntartani vele.

A Világgazdaság információi szerint a kormány megvizsgálta az NBB körüli kérdéseket, és arra a döntésre jutott, hogy nem képviselteti tovább magát a nemzetközi pénzintézetben.

Az NBB legnagyobb tulajdonosa jelen állás szerint Oroszország 45,44 százalékkal, majd Magyarország következik 25,27 százalékkal. Kuba részesedése 2,83 százalék, Mongóliáé 1,8 százalék, Vietnamé pedig 1,26 százalék. Egészen a közelmúltig Csehország és Szlovákia is tagja volt a nemzetközi pénzintézetnek, Bulgária és Románia jelenleg is tag.

Az NBB Kelet-Közép Európában elvitathatatlanul fontos szerepet játszott.

Ezért volt tagja Magyarország is. Csakhogy az orosz–ukrán háború kitörése óta, az arra válaszul adott nyugati szankciók miatt az NBB-t a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti; arról lehetett hallani, hogy legkésőbb 2023 májusában kénytelen lesz átstrukturálni a kötvényeit. Így pedig nem volt értelme fenntartani a magyar jelenlétet.

A bankról és Magyarország részvételéről itt olvashat bővebben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!