175 éves a Magyar Honvédség című kiállítás nyílt a fővárosi Bálnában

A 175 éves a Magyar Honvédség című kiállítás a fővárosi Bálnában a megnyitó napján, 2023. május 2-án.
Vágólapra másolva!
A Magyar Honvédség múltjába, jelenébe és jövőjébe enged bepillantást a fővárosi Bálnában nyíló, 175 éves a magyar honvédség című kiállítás - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a tárlat megnyitóján.
Vágólapra másolva!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt, hogy új útra lépett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, amikor arra vállalkozott, hogy

nem hagyományos módon mutassa be a 175 éves Magyar Honvédség múltja mellett kiemelten a jelenét, és bepillantást adjon a jövőjébe is.

A 175 éves a Magyar Honvédség című kiállítás a fővárosi Bálnában a megnyitó napján, 2023. május 2-án. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kiállítás megmutatja, hogy a honvédség ügye nem távoli, elvont és nehezen érthető tevékenység, hanem a mindennapi életünk része, már csak a szomszédban zajló orosz-ukrán háború miatt is, amely a biztonságérzetünket nagymértékben megváltoztatta - fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j), Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára (b) és Töll László ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka (k) a 175 éves a Magyar Honvédség című kiállítás megnyitóján a fővárosi Bálnában. Forrás: MTI/Balogh Zoltán


Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte,

a kiállítás élményt ad, elvezet a huszároktól egészen 21. századi, digitális haderő mindennapjaihoz,

hiszen megtekinthető egy Zalaegerszegen gyártott harci jármű, és harci robotkutyával is lehet találkozni.

A kiállítás május 9-től látogatható, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kiállítás május 9-től látogatható, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött

- közölték a szervezők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!