Bagoly Bettina ügyészségi szóvivő azt mondta a lapnak, hogy a bűnismétlés veszélye miatt döntött a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése mellett a bíróság. Arról is írnak, hogy egy magas, vékony férfi a gázoló,
aki állítólag teljesen összetört és folyamatosan sírt a bíró előtt
és kitartott amellett, hogy nem versenyeztek, hanem azért gyorsult fel, mert egy "BMW rátapadt". Azt is mondta, hogy sajnálja, amit tett.
Brutális balesethez riasztották a rendőröket az Árpád hídra múlt szombat hajnalban. Egy biciklist halálra gázolt egy szalagkorlátot átszakító Mercedes és több ember megsérült. Az áldozat szabályosan haladt a kerékpársávban, amikor a kocsi átszakította a szalagkorlátot és nekicsapódott.
A fiatal férfinek leszakadt mindkét lába, a kórházban halt meg.
A rendőrök pénteken tették közzé a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeket látszik, hogy mi történt július 1-én hajnali 00 óra 41 perckor. A balesetet okozó sofőr és az egyik BMW sofőrje is súlyosan megsérült. Mindketten kórházba kerültek. Pénteken a 33 éves sofőrt a betegágyánál hallgatták ki a rendőrök halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. A férfi beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását.