Szijjártó Péter: A magyar nemzet lelkiismerete tiszta lehet

Tranzit, Tihany, Tranzit politikai fesztivál, Szijjártó Péter, 2023.08.26.
Szijjártó Péter
Vágólapra másolva!
Magyarországnak fizikai és gazdasági biztonságban kell lennie - ez a magyar külpolitika gyakorlati feladata - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tihanyban a Tranzit fesztiválon. Szólt arról is, hogy az életbiztosítást az jelenti Magyarország számára, hogy a keleti beruházások és a nyugati ipar képviselete nálunk találkozik.
Vágólapra másolva!

A magyar érdekek képviselte a magyar külpolitika legfőbb célja – mondta Szijjártó Péter a Tranzit fesztiválon Tihanyban. A magyar külpolitikának nem lehet célja a mások elismerésére vonatkozó ambíció – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

tette fel a kérdést. A magyar külpolitikának van a legnagyobb legitimációja, ami megadja a korábban felvázolt céloknak az alapot. A magyar külpolitika legitimációját pedig a tavalyi országgyűlési választások adták meg, amikor egyértelmű döntést hoztak az emberek – mutatott rá a miniszter. Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy még a legerősebb európai országok is megfelelési kényszerrel lépnek fel a külpolitikában.

Szijjártó Péter: A magyar külpolitika magyar és szuverén Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

15 éve az instabilitás a biztos

A 2008-as pénzügyi válság óta az instabilitás lett a legfőbb jellemzője a nemzetközi politikának - mondta a miniszter. Volt migrációs, egészségügyi, és hábrús válság. Egy új világrend van születőben a szemünk előtt - hívta fel a figyelmet a miniszter. Az új világrend nem lesz egypólusú, de azt nem lehet tundi, hogy hány pólus lesz - tette hozzá.

Ezekben a lökdösődéses években futnak fel a külső beavatkozási kísréletek is a nemzeti oldal szereplői ellen - mondta a miniszter. Példaként hozta fel a csehországi és szlovákiai külső beavatkozási kísérleteket, amikor pont a választások előtt hoztak nyilvánosságra kompromittáló iratokat az esélyes jelöltekkel szemben.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a korábbiakkal szemben Magyarországon a külső beavatkozási kísérlet csúfos kudarcot vallott.

Ez a magyar külpolitika legfőbb eredménye

mondta a miniszter. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az elmúlt években a nemzetközi trendekkel szembemenő külpolitikai stratégiájával sikeres tud lenni.

A magyar nemzet lelkiismerete tiszta lehet - mondta a miniszter.

"Az európai elit pedig büszke arra, hogy egyetlen lépéssel sem kerültünk közelebb békéhez" Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Szólt arról is, hogy mi magyarok nem vagyunk felelősek ezért a háborúért, és az európai emberek sem felelősek ezért a háborúért. Ebben a háborúban mindenki magáért, és nem értünk harcol - tette hozzá.

A szankciós politika megbukott, és a felelősséget ezért a szankciós politikusoknak kell viselnie - mondta Szijjártó Péter.

A blokkosodás hátrányai

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a szankciókkal tönkreverjük az európai cégeket, míg az Egyesült Államokban a saját cégeiket hatalmas összegekkel támogatják az európai vállalatokkal szemben.

A háború másik negatív hatása, hogy a világ blokkokra szakad, és ez szintén hátrányos Magyarország számára - mondta a miniszter. A kelet és nyugat közötti együttműködés nem politikai ízlés kérdése, hanem a magyar érdek érvényesítése számára az egyik legfontosabb dolog.

A magyar külpolitika sikerének másik eredménye, hogy az elmúlt években a válságok ellenére sikerült növekedni - mondta a miniszter. Nekünk sikerült elérni, hogy 2022-ben beruházási és foglalkoztatottsági rekord volt - tette hozzá Szijjártó.

Szijjártó Péter: Nekünk sikerült elérni, hogy 2022-ben beruházási és foglalkoztatottsági rekord volt Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Életbiztosítás

A miniszter beszámolt arról is, hogy tavaly az Európai Uniónak "sikerült elérnie azt", hogy megelőzze őt a gazdasági ranglistán. Egy ilyen helyzetben pedig az uniós politikusok továbbra is a keleti gazdaságtól való elszakadást szeretné elérni - tette hozzá. A politikusok el akarják vágni a kelettel való kapcsolatokat, míg a nagyvállalatok érdeke a további együttműködést szeretnének.

Éppen ezért magyar érdek, hogy minél több beruházás érkezzen Magyarországra, többek kozött akkumulátorgyárak - mondta a miniszter.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!