Ahogy korábban az Origo is megírta, február 18-án, szombaton Martin, az egyik unokatestvére és két barátja társaságában Budapesten szórakozni ment.
Hajnali kettő körül már éppen úton voltak hazafelé, amikor a Deák téren találkoztak egy másik csoporttal.
Először barátkozni kezdtek, majd a lányokon vita alakult ki közöttük. A szóváltást verekedés követte, végül
Zsolt fejen szúrta a 18 éves Martint.
Kitti, Martin gyászoló édesanyja egy héttel a tragédia után a lapnak elmondta, hogy a késeléssel gyanúsított fiú és családja sem vette fel velük a kapcsolatot, hogy bocsánatot kérjenek, vagy megkérdezzék, tehetnek-e bármit is értük.
Most viszont Zsolt családja a jogi képviselőjükön keresztül üzent a gyászolóknak. Andorfer Miklós ügyvéd egy közleményt juttatott el a média képviselőihez, amiben többek között arról ír, hogy nincs ok annak feltételezésére, hogy a konfliktusban szerepet játszott Martin etnikai hovatartozása.
Ezt azért tartotta fontosnak megjegyezni, mert a közösségi médiát elárasztották az ilyen hangvételű üzenetek.
A gyanúsított családja is megdöbbenve áll a történtek előtt. Számukra is mélységes tragédia, ami történt. Keresik a választ, a magyarázatot arra, hogyan alakulhatott ki néhány perc alatt olyan szituáció a fiatalok között, aminek a végső eredménye érthetetlen, értelmetlen, és visszafordíthatatlan veszteség, Martin halála lett
– áll többek között az írásban, amiben a gyanúsított családja egyben az együttérzését is kifejezi a gyászolók felé.
"A gyanúsított egyelőre nem találkozhatott a családtagjaival, jelenleg egyedül velem tart kapcsolatot" – mondta a jogász, majd kifejtette, hogy az általa képviselt család biztonsági okokból nem személyesen vette fel a kapcsolatot Martin szeretteivel. Tartanak ugyanis attól, hogy a gyászolók rosszul reagálnának a közeledésükre.
A lap felhívta telefonon Kittit, Martin édesanyját is.
"Eljutott önhöz a V. család közleménye?"
"Nem."
"Kíváncsi a benne foglaltakra? Felolvassam?"
"Igen!"
Az anya kérésének a Bors eleget tett, aki egy rövid ideig csak csendben gondolkodott. Megkérdezték, szeretne-e valamit válaszolni Zsolt szeretteinek.
Nem tudom, mit mondhatnék. Jobb, ha inkább hallgatok
– jelentette ki az asszony, aki a közvetett megkeresést nem tekinti bocsánatkérésnek. Egyelőre nem tudja, mikor temetheti el a gyerekét.
"Egyre rosszabbul vagyunk. A gyászunk csak nehezedik" – fejezte be az édesanya.