Részegen, autóval indult haza a kocsmából egy egri férfi – videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi Egerben, az egyik kocsmában italozott, majd kocsival indult el haza. A bejelentés után a rendőrök gyorsan elfogták.
Vágólapra másolva!

A férfi márciusban az egyik egri kocsmában italozott, majd részegen beszállt a közelben parkoló autójába és elindult. Egy szemtanú bejelentést a tett a rendőrségen. A telefonhívás után a rendőrök keresni kezdték a férfit, és nem sokkal később meg is találták, éppen leparkolt a kocsijával. 

A rendőrök a helyszínen elvették a férfi jogosítványát. 

Az ügyészség ittas állapotban elkövetett vezetés miatt emelt vádat a férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság szabjon ki ellene pénzbüntetést, és tiltsa el a vezetéstől. 

Két évvel ezelőtt egy férfi részegen vezetett Nyírábrányból Nyíracsádra, miközben két utast is vitt magával. Azonban nem jutott messzire, mert egy kanyarnál a kocsi árokba csapódott, megpördült, és a tetejére borulva állt meg. A vele utazó két férfi közül az egyik súlyos, csonttöréssel járó sérülést, a másik könnyebb, de többszörös, horzsolásos és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Egy sofőrt pedig még 2022 októberén eltiltottak a vezetéstől, mert részegen, bedrogozva autót vezetett. Idén azonban újra kocsiba ült, miután alkoholt ivott, és nyugtatót vett be. Kiskunhalasról Kiskunmajsára próbált eljutni két utasával együtt, útközben azonban nekiütközött egy szembejövő utóval, melynek során mindkét utasa súlyosan megsérült, egyikük ráadásul maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Makón egy részeg motoros karambolozott, miközben barátnőjét szállította. A lánynak több csontja is eltört. Mint kiderült, a férfinak jogosítványa sem volt.

Egy debreceni férfi egy munkahelyi rendezvényen okozott balesetet részegen 2022 júniusán, ami miatt több kollégája is megsérült. Egymilliós pénzbírság várhat rá, és egy ideig biztosan nem vezethet. 

Ahogy korábban megírtuk, szintén kollégája felelőtlen vezetése miatt sérült meg, és bénult le egész életére egy fiatal férfi Nagylócnál. Szintén veszélybe sodorta utasai életét Püspökladánynál két éve egy figyelmetlen, tapasztalatlan sofőr, aki vezetés közben áttért a szemközti sávba. és karambolozott. Egy zuglói nő pedig saját gyereke életét tette kockára azzal hogy ittasan vezetett.

Tavaly májusban parkoló teherautónak ütközött egy férfi Esztergomban, aki részegen vezetett és túl gyorsan hajtott. Az utasa súlyosan megsérült a balesetben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!