Már több mint 10 ezren neveztek a 42. Lidl Balaton-átúszásra

Vágólapra másolva!
8 nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma. A résztvevők biztonsága érdekében idén is létszámlimitet húztak a szervezők, a SUP-os induló helyek már mind elkeltek, és igyekeznie kell annak, aki úszóként még szeretne jelentkezni a nyár legnépesebb szabadidős sportrendezvényére. A tervek szerint jövő szombaton, július 20-án lesz az esemény, ám az utolsó szót – mint minden alkalommal – ezúttal is az időjárás mondja majd ki!
Vágólapra másolva!

Mintegy 1000 településről, 10 ezernél is többen jelentkeztek eddig a Balaton-átúszásra. Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, ezúttal is három lehetőség közül lehet választani: a legtöbben a klasszikus, 5,2 kilométeres távon próbálják ki magukat, vagyis Révfülöpről indulva átúsznak Balatonboglárra, akik ezt még soknak gondolják, indulhatnak a 2,6 kilométeres féltávon. Az úszás mellett évről-évre egyre többen jelentkeznek a Balaton-áthúzásra, vagyis SUP segítségével teljesítik az északi és déli part közötti 5200 métert. Akkora népszerűségnek örvend a SUP-ozás, hogy mostanra minden hely elfogyott, a továbbiakban már nincs lehetőség SUP-os nevezésre.

Balaton
Balaton
Fotó: Kaleszdorfer Gábor 

A kezdetek, vagyis 1979 óta összesen több mint 220 ezren úszták már át a Balatont. A résztvevők döntő többsége nem versenyként tekint erre az alkalomra, nem a többieket szeretné legyőzni, hanem az élmény miatt vág neki a távnak. 

Az eddigi 10 ezer nevező között egyelőre többségben vannak a férfiak (60-40%), csaknem ezren 18 évnél is fiatalabbak, miközben kilencen 80 évnél idősebbek. Az egész Európában egyedülállónak számító nyíltvízi úszófesztivál természetesen vonzza a külföldieket is, 

az előnevezések alapján 43 országból érkeznek szabadidős sportolók. 

Bő egy héttel a 42. Lidl Balaton-átúszás rajtja előtt úgy látom, hogy elérjük majd a 12 és fél ezres létszámlimitet, és ebben az esetben helyszíni nevezést már nem tudunk elfogadni. Sőt, a SUP-os futamra már ki kellett tennünk a megtelt táblát, minden hely elfogyott. Bízunk benne, hogy a mostani jó idő kitart a jövő héten is, és akkor nagyon kellemes, már-már langyos vízben lehet úszni. Természetesen idén is a biztonság a legfontosabb, a végső döntést 18-án, csütörtökön, a meteorológusok iránymutatása alapján hozzuk meg 

– mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy immár nyolcadik éve mi vagyunk ennek az ikonikus rendezvénynek a névadó szponzora. Az egészséges életmód támogatása nemzetközi és hazai fronton is kiemelten fontos vállalatunk számára. A tápanyagokban gazdag, egészségtudatos táplálkozás és a rendszeres testmozgás kéz a kézben járva támogatja testünk és lelkünk egészségét a mindennapokban. Ennek fontosságára szeretnénk felhívni mind vásárlóink, mind pedig kollégáink figyelmét a 42. Lidl Balaton-átúszáson is, ahol számos edukatív programmal várjuk az érdeklődőket. Nagy öröm számomra, hogy a vállalat dolgozói körében egyre népszerűbb ez a sportesemény, így idén már közel 100 fő áll rajthoz és vág neki a Balaton-átúszás, illetve Balaton-áthúzás valamelyik távjának 

– nyilatkozta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője. 

A piacvezető kiskereskedelmi áruházlánc az esemény névadó szponzoraként rengeteg aktivitással és nyereményjátékokkal is készül a résztvevők és családjaik, illetve a rendezvényt a partról végigszurkoló érdeklődők számára. Az áruházlánc által a partra szervezett szabadidős programokon matricagyűjtési akció lesz, méghozzá 500 forintos ajándékutalványokért és extra meglepetésekért. A matricagyűjtő állomásokon a résztvevők számos aktivitáson tesztelhetik reflexeiket, fejthetnek kódot 20 ezer forintos ajándékutalványokért, kóstolhatnak smoothie-kat, összemérhetik erejüket lufifújásban, de a Lidl szülinapi kvízjében próbára is tehetik tudásukat. A HR fotóponton pedig készíthetnek magukról a social mediára feltölthető képeket és GIF-eket, amelyeket e-mailben is elküldhetnek maguknak. A sportolás után megfáradt résztvevőket és kísérőiket a Várakozónában, árnyékos helyszínen DJ-vel, puffokkal, páraventillátorral és kivetítőkkel várják, ahol kipihenhetik fáradalmaikat.

Az idei Balaton-átúszás kiemelt társszponzora a Yettel. A mobilszolgáltató egész évben fejleszti a tó környéki hálózatát, a verseny idején pedig kiemelt mobilhálózati minőséget biztosít, hogy mindenki azonnal elérhesse szeretteit, amint teljesítette a távot. 

Fotó: Budapest Sportiroda

További információk:

  1. A verseny hivatalos neve: 42. Lidl Balaton-átúszás
  2. Honlap és nevezés: www.balaton-atuszas.hu
  3. Facebook: facebook.com/balatonatuszas
  4. Időpont: 2024. július 20. (rossz idő esetén későbbre halaszthatják)
  5. Helyszín: Révfülöp - Balatonboglár
  6. Teljes táv: 5,2 km (úszás és SUP)
  7. Féltáv 2,6 km (úszás)

 

A Balaton-átúszás 45 éves múltra tekint vissza, vagyis az egyik legrégebbi szabadidősport-esemény Magyarországon. 1979-ben rendezték az elsőt, azóta volt pár év, amikor elmaradt a rossz idő miatt, az idei a 42. verseny. 1979 óta összesen több mint 220 ezren úszták át a Balatont.

Legfontosabb a biztonság – 200 vízi jármű és több mint 1000 szervező segíti az úszókat. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is közreműködik. Három kórházhajó áll készenlétben az úszófolyosó mellett. A biztonság miatt létszámlimitet határoznak meg a szervezők: maximum 12 500 résztvevő indulhat. Minden korosztály jelen van, az ország minden szegletéből: nagyjából minden tizedik úszó 18 évnél fiatalabb, de rendszeresen indulnak 80-85 évnél idősebbek is.

Az átlagos úszóidő 2 óra 50 perc, a legjobbak 1 óra alatt teljesítik a távot. A többség számára azonban a Balaton-átúszás nem verseny, hanem egy örökre emlékezetes élmény. Nem az órával küzdenek, hanem saját magukat szeretnék legyőzni.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!