Példátlan dolog történt egy hazai javítóintézetben

Vágólapra másolva!
Nyolc fiatalt állítottak bíróság elé, mert megverték társaikat, a nevelőket és a rendészeket pedig megalázták és fenyegették egy debreceni javítóintézetben – írja a Mandiner. A Tv2 hírműsora, a Tények beszámolója szerint a bandában olyan szlengnyelvvel kommunikáltak, amelyet más nem értett, csak ők, így a személyzet nem tudhatta előre, mire készülnek. A tetteseket bíróság elé állították, és több esetben már ítéletet is hirdettek. Többen börtönbe kerültek az intézetből, egy fiú azonban megszökött.
Vágólapra másolva!

Tervszerűen, a vezető csoporttagok irányításával szabotálták, ellehetetlenítették a nevelők, valamint a rendészek munkáját

 – mondta Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője.

A feladataikat nem vagy csak többszöri felszólítás után voltak hajlandók elvégezni, míg gyakran „műbalhéztak”, ami azt jelentette, hogy uszították egymást, illetve a társaikat zaklatták, hogy féljenek tőlük.

Tiszteletlenül, tegező formában beszéltek az intézet dolgozóival, őket megalázó kifejezésekkel illették a többi növendék előtt is – tette hozzá a szóvivő.

A legsúlyosabb vádpont a fogolyzendülés, ami hazánkban rendkívül ritkának számít.

Lakatos Olivér ügyvéd azt mondta, hogy még nem találkozott ilyennel a praxisában. Ez egy nagyon ritka és speciális bűncselekmény, mivel speciális alany követheti el, jelen esetben kizárólag a fogvatartott – ismertette.

A megvádoltak közül többen már az előkészítő ülésen elmarasztaló ítéletet kaptak, egytől három és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntették őket. Négy vádlott esetében már jogerős az ítélet, egy vádlott fellebbezett, ketten kérték a tárgyalást, egyikük pedig jelenleg is szökésben van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!