Magyar Péter a jogszabályok alapján korlátlanul nem léphetne be a kórházakba

Vágólapra másolva!
Ha akadályozza a képviselő az állami intézmény rendeltetésszerű működését, ottléte alatt törvénybe ütköző módon kép vagy hangfelvételeket készít, akkor jogszerűen felelősségre vonható, tettenérés esetén vele szemben akar büntetőeljárás is kezdeményezhető - olvasható az EP-képviselők jogállásáról szóló törvényben. Mindezek alapján Magyar Péter jogtalanul léphetett be a kórházakba.
Vágólapra másolva!

A baloldali politikus Magyar Péter kórházról kórházra járt az elmúlt napokban. Fontos megjegyezni, hogy az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvény csupán annyit rögzít ebben a körben 17. § szerint, hogy 

az állami szervek kötelesek az Európai Parlament képviselői részére a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni.

A jogszabályhely hivatalos indoklása alapján a fenti rendelkezések – külföldi (pl. belga, német) példákat, illetve az Európai Konvent nemzeti parlamentek szerepével foglakozó munkacsoportjának jelentését alapul véve – meg kívánják alapozni az Európai Parlament magyar képviselőinek a magyar Országgyűléshez és államigazgatáshoz való kapcsolódását, és velük kapcsolatos jogaik és kötelezettségeik szabályozását - írta a tuzfalcsoport.blogstar.hu.

A vonatkozó szakirodalom szerint is az EP-képviselők ellenőrzési jogosultsága kapcsán arra törekszenek a nemzeti jogalkotók, hogy az adott állam képviselővel azonos jogok és kötelezettségek illessék meg az európai parlamenti képviselőket is.

Magyar be sem léphetne egy kórházba

Az országgyűlési képviselők érintett jogosultsága annyiban tér el az EP-képviselőkétől, hogy az Országgyűlésről szóló jogszabály 98. § (1) bekezdése szerint az állami szervek kötelesek a képviselőket megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. A képviselő valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől előzetesen egyeztetett módon tájékoztatást kérhet. E jogosultság az érintett szerv működésére vonatkozó előírásokra figyelemmel, valamint rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelme nélkül gyakorolható.

Kikerült a törvényből ugyanakkor az a visszaélésekre lehetőséget adó rendelkezés, hogy "a képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít".

Ami tehát a fentiek alapján megállapítható, hogy

  • az országgyűlési képviselő ellenőrzési jogosultsága állami szervekkel kapcsolatban gyakorlatilag azonos mértékű, mint az európai parlamenti képviselőké;
  • korlátlan belépési jogosultság egy állami intézménybe, különösen előzetes egyeztetés nélkül nem szerepel a képviseli jogok katalógusában;
  • európai parlamenti képviselő számára az állami szerv nem köteles személyesen tájékoztatást adni, azt írásban is megteheti;
  • ha akadályozza a képviselő az állami intézmény rendeltetésszerű működését, ottléte alatt törvénybe ütköző módon kép vagy hangfelvételeket készít, akkor jogszerűen felelősségre vonható, tettenérés esetén vele szemben akar büntetőeljárás is kezdeményezhető.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elé került (NAIH) Magyar Péter kórházi hecckampánya. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután fordult a NAIH-hoz, miután Magyar Péter jogi lehetőségeivel visszaélve videófelvételre vette, ahogy bevonul több kórházba is, majd politikai haszonszerzés céljából ócsárolva a hazai egészségügyet zavarta ezen intézmények működését.


 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!