Megérkezett Boris, a mediterrán ciklon, de a hatalmas lehűlés és az eső csak a kezdet

jégeső,riasztás
Képünk illusztráció!
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Vágólapra másolva!
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Genovai-öböl feletti középponttal fejlődik az a mediterrán ciklon, amelyik hirtelen drasztikus időjárás-változást okoz hazánkban. Nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen várható eső, zápor. A Boris névre keresztelt ciklon határozza majd meg a következő napok időjárását. Hatására erős lehűlés valószínű, jelentős csapadékra, komolyabb zivatartevékenységre és orkán erejű szélre is számítani kell, sőt 1500 m felett havazhat is.
Vágólapra másolva!

Korábban megírtuk, hogy Boris nyomán jelentős csapadékra, komolyabb zivatartevékenységre és orkán erejű szélre figyelmeztetnek az olasz kollégák, sőt 1500 m felett havazhat is. 

Boris megérkezett Magyarországra - derül ki a HungaroMet Facebook-oldaláról. 

Tekeredik. Megérkezett Boris felhő- és csapadékrendszere, amely egyre nagyobb területen borítja be az országot

 - áll a bejegyzésben. 

"Sopronban 5 fok van, ezzel szemben még a Kékestetőn is 12 fokot mutat a hőmérő. A Dunántúlon ráadásul nagy területen metsző szél fúj, de ez még csak a kezdet" - tették hozzá.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!