Ifj. Schobert Norbert: Ha tehetitek, ti is segítsetek! - videó

schobertnorbert, katona
Ifj. Schobert Norbert homokzsákokat pakol a gáton.
Vágólapra másolva!
Ifj. Schobert Norbert területvédelmi tartalékos és Rajczi Péter honvéd arra biztatnak mindenkit, hogy vegyen részt az árvízi védekezésben, és segítsen ott, ahol kell.
Vágólapra másolva!

Ifj. Schobert Norbert édesanyja, Rubint Réka osztotta meg a videót, amelyben a fia és Rajczi Péter honvéd is elmondják, mi a feladatuk, és hogyan védik Kismarost.

Pakolják a homokzsákokat, falakat emelnek a víz elé

Korábban megírtuk, hogy egyre kritikusabb az árvízhelyzet, a Magyar Honvédség katonáin, a civileken és önkénteseken túl a területvédelmi tartalékosok is részt vesznek a védekezésben. 

Vácon, Kismaroson és a Dunakanyar egyéb településein több tartalékos katona védi az emberek életét, vagyonát, és otthonaikat azzal, hogy pakolják a homokzsákokat, falakat emelnek a víz elé. 

Az Origo interjút készített három területvédelmi tartalékos katonával, akik elmesélték tapasztalataikat, és azt is, hogy miért jó érzés segíteni az embereknek. Egyöntetűen arról számoltak be, hogy az összefogás óriási mértékű, a helyiek nagyon hálásak a segítségért, és főznek-sütnek a katonáknak, hogy ezzel is segítsék őket, kifejezzék feléjük a hálájukat.

Ifj. Schobert Norbert területvédelmi tartalékos is beszélt az Origónak a tapasztalatairól. Ő Vácon, majd Kismaroson segített homokzsákokat pakolni, és számára ez volt az első ilyen éles veszélyhelyzet, amikor segíteni tud.

Nagyon büszkén teszem mindezt, mert nagyon jó látni azt, hogy ennyi embert érdekel az, hogy megóvjuk a környezetünket, megvédjük az embereket, és nagyon sok civil ember jött nekünk segíteni étellel-itallal. Nagyon megható volt, hogy csak a mi kedvünkért csinálták ezt.

Arról, hogy a helyiek mennyire hálásak a katonáknak, ITT írtunk bővebben!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!