Jelentős vasúti korlátozásokra kell számítani Csehországban az árvíz miatt

Vágólapra másolva!
A cseh vasút (ČD) tájékoztatása szerint a heves esőzések és árvizek miatt több vasútvonalon is fennakadások vannak a vonatforgalomban. Javasolják az utasoknak, hogy ne utazzanak vonattal Csehországba, vagy azon túlra az országon át.
Vágólapra másolva!

A cseh vasút a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Csehországba, illetve Csehországból és Csehországon keresztül közlekedő vonatra. 

A szeptember 16-ig vásárolt – szeptember 16-22. közötti időszakra szóló – jegyek szeptember 23-ig használhatók fel. 

A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítik vissza vagy cserélik ki a vasúttársaságok. A fenti időszakban bármelyik Csehországot érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel, járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állítanak ki - tájékoztatott a MÁVINFORM.

A Magyarország–Csehország, Lengyelország, Németország között közlekedő nemzetközi vonatok közlekedésében az alábbi korlátozások lépnek életbe: a térségből a korlátozások ellenére közlekedő vonatok jellemzően jelentős késéssel érkeznek a magyar határállomásra.

Konkrét, vonatokra szóló korlátozások:

  • A Báthory EuroCity (EC 130/131) mindkét járata csak Budapest–Hranice na Moravě–Budapest között közlekedik.
  • Szeptember 16-án és 17-én éjszaka a Metropol EuroNight (EN 476) csak Budapest–Breclav–Budapest viszonylatú ülőhelyes kocsikat továbbít.
  • A Metropol EuroNight (EN 477) Varsó–Budapest és Berlin–Budapest közvetlen kocsijai szeptember 19-ig nem közlekednek.
  • A Hungária EuroCity (EC 172, EC 173) mindkét járata Budapest–Berlin–Budapest között jelenleg korlátozás nélkül közlekedik mindkét irányban.

Általános helyzetkép:

  • A Přerov–Ostrava vonalon a Hranice na Moravě–Ostrava–Bohumín szakaszon szünetel a vonatközlekedés várhatóan szeptember 17-én éjfélig. A vonatok a Praha–Žilina/Warszawa/Przemysl vonalon csak a Praha–Olomouc hl.n. és vissza szakaszon közlekednek, az autóbuszok az Ostrava–Svinov–Hranice na Moravě és vissza szakaszon közlekednek.
  • Nincs lehetőség vonattal utazni Olomouc hl.n.–Bohumín és Lengyelország, Szlovákia között. A vonatok a Warszawa (Przemysl–Bécs), Graz vonalon csak Bécs, Graz és Hranice na Moravě között közlekednek Lengyelország irányába. A Warszawa/Premysl felől érkező vonatok nem tudnak Bohumín felé közlekedni.
  • A Bohumín–Žilina/Bohumín–Zebrzydowice vonalon, a Bohumín–Dětmarovice szakaszon árvíz miatt lezárták a vasútvonalat. A lezárás időtartamáról egyelőre nincs információ.
     

Az utazást érintő intézkedésekről a cseh vasút honlapján is olvashatnak. Az aktuális helyzetről információt kaphatnak a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon.

❗ A cseh vasút (ČD) tájékoztatása szerint a heves esőzések és árvizek miatt több vasútvonalon is fennakadások vannak a...

Posted by MÁVINFORM on Monday, September 16, 2024

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy 250 ezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban az esőzések miatt és közel 40 vasútvonalat is teljesen le kellett zárni.

A hazai árvízveszélyről íródott összes cikkünket megtalálja az Árvízveszély Magyarországon dossziénkban, a percről-percre tudósításunkat a legfrissebb fejleményekről pedig itt olvashatja.

Arról is beszámoltunk, hogy Pintér Sándor sajtótájékoztatót tartott az évtized áradásáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!